Ha valaki azzal a kéréssel fordulna hozzám, hogy javasoljak neki egy kiváló lehetőséget arra, hogy ellenségeket szerezzen magának, biztos a seregély madár ügyvédjének szerepét bíznám rá. Tuti recept!
De, mitől utáljuk jobban ezt a madarat, mint a whiskys rablót?
Miért gyűlöljük szenvedélyesebben, mint egy cigiző anyát, ki kisgyerekét altatja babaszobában? Nem nehéz, megadjuk a választ! Jöjjön hát egy racionális érvekből faragott szövegoszlop, mely a seregélytéma eddig ritkán mutatott arcát teszi reflektorfénybe.
Még mielőtt azonban belevágnánk, had osszam meg ide illő sztorimat, ami pár évvel ezelőtt történt. Konyhában ültünk egy családi házban, mikor egy feketerigónál valamivel kisebb, fekete színű, csillogó tollú pettyes madár érkezett a kertbe. Ismerőseim matricaként tapadtak fel az konyhaablakra és mosolyogva kedvesen tudakolták. Milyen madár ez? Seregély, érkezett a válasz hasonlóan barátságos stílusban. Miiii? És egy szempillantás alatt kint termettek az udvaron, hogy elriasszák a pár másodperce még csodált szárnyast.
De, mi okozza ezt a fajta gyűlöletet? Közös utunk, fejlődésünk valamikor hajdanában, még kb. 200 millió évvel ezelőtt vált el. Ekkor indult fejlődésnek ugyanis a madarak világa, mely kb. 50 millió évvel korábban érte el a mai állapotát. A mi ősünk valamikor, kb. 7 millió éve mászott le a földre és innen kezdte karrierjét. Egyre és egyre nagyobb hatalma lett és ma már a Föld urává vált. Idő közben azonban rájött, hogy hatalma van és ezzel, így vagy úgy, de élt. Rájött, hogy amit a seregély is eszik, az neki is ízlik. A táplálékláncban konkurenciájává vált és az erősebb révén kikövetelte magának az elsőbbséget. A seregély azonban nem hajlandó lemondani a küzdelemről. Ő tartva az 50 millió éves hagyományokat, nem kíván lemondani az eleségéről, és hát az éhség ellen evéssel védekezik. A bűne tehát nem más, mint az, hogy az életéhez szükséges feltételeket biztosítsa, melynek elengedhetetlen része a táplálkozás.
Emiatt van ez az óriási konfliktus! De tényleg annyira káros, mint azt a kereskedelmi tévén nevelkedő közvélemény véli? Azok, akik nem csak a tévéből és egy két cseresznyefáról szerzik a tapasztalataikat, az alábbiakat nyilatkozták.
„Igaz, alkalomadtán beveszi magát a cseresznyefára, a szederre, no meg a szőlőre, és ha felhőnyi, bizony érzékeny kárt is okozhat. De, hát ilyenkor kereplővel, vaklövéssel, amivel lehet, riasztani kell. Évi munkája mégiscsak ezerszer több haszonnal jár, mint amennyi kárt okozhat.„Hermann Ottó
„Odulakó madaraink, melyek úgy a szőlős, mint a gyümölcstermelő gazdának megbecsülhetetlen hasznot hajtanak, a következők: kékcinke (Parus coeru*leus L.), széncinke (Parus maior L.), barátcinke (Parus palust com. Bald),fenyvescinke (Parus ater L.), nyaktekercs (Jynx torquilla L.), csuszka (Sitta europeacaesia Wolf), fakúsz (Certhia familiáris L.), seregély (Sturnus vulgáris L.), búbos banka (Upupa epops L.), kerti rozsdafarkú (Erithacus phoenicurus L.), házi rozsdafarkú (Erithacus titys L.), örvöslégykapó (Muscicapa coliaris Bechst.), szürke légykapó (Muscicapa grisola L.), barázdabillegető (Motacilla alba L.),kis fakopács (Dendrocopus minor hortul. Brehm), nagy fakopács (Dendroc. m. pinet. Brehm), zöld küllő (Picus viridis L.), házi veréb (Passer domesticus L.), és a mezei veréb (Passer montanus L.). Ezen felsorolt odulakók nagyrésze átvonulóban fordul elő
nálunk. Ősszel, amint az első hó a hegyekben leesik s amint az első zuzmó a
fák gallyain megjelenik, a kis vándorok elindulnak enyhébb éghajlatú Alföldünk felé. Végigjárják szőlőinket, átkutatják gyümölcsöseinket. Itt azonban ezer és ezer veszélynek vannak kitéve… „Muraközy Dezső
„Tán alig van madár, mely virgoncabb, jobbkedvű, vidámabb volna a seregélynél. Éneke nem sokat érő, inkább csacsogás, mint ének, néhány kellemetlen csikorgó hangot is hallat, de oly jó kedvvel és vígan adja elő, hogy szívesen hallgatjuk, már csak azért is, mert a tavasz közeledtét hirdeti. Kiváló utánzóképessége lényegesen hozzájárul ahhoz, hogy énekében gyönyörködjünk. A környéken hallható összes hangokat: az aranymálinkó halk füttyét, a szajkó rikácsolását, az ölyv hangos vijjogását, valamint a tyúkok kotkodácsolását, a malom kelepelését, ajtó vagy szélkakas nyikorgását, a fürj pittypalatty szavát, az erdei pacsirta mélabús énekét, a nádi poszáta, rigó, kékbegy dalának egész strófáit, a fecske csicsergését és hasonlókat, gyakorlott fülével nagyszerűen felfogja, nagy buzgalommal tanulgatja, majd a legmulatságosabb módon előadja. A seregély már kora hajnalban megkezdi éneklését, napközben el-elhallgat, este azonban még hosszabb hangversenyt rendez. Az első nagy fagyok beálltával, vagy amint az első hó borítja a földeket, délre költöznek…
Való igaz, hogy a szőlőkben lényegesen, cseresznyésekben és konyhakertekben itt-ott érezhető a kártétele, sőt ott, ahol tömegesen a nádasban van a hálótanyája, a nádszálak letörése által is számottevő kárt okoz, máskülönben azonban oly rendkívül hasznos, hogy a gazda legjobb barátjának nevezhetjük. A szőlősgazda mindenesetre fel van jogosítva, hogy a szőlőjébe lecsapó seregélyeket tekintet és kímélet nélkül elűzze, úgyszintén a kertész is, ki dísz- és hasznothajtó növényeit látja veszélyeztetve. A földmívesgazda azonban határozottan helyesen cselekszik, amikor a seregélyt óvja és kíméli és gondoskodik róla, hogy megfelelő fészkelő alkalmatosságuk legyen, mert a cinegéken kívül alig van más olyan hasznos madár, melyet oly könnyen lehetne megtelepíteni és tetszésszerinti számban szaporítani, mint a seregélyt, melyet szerencsére mindinkább megismernek és megszeretnek.” Brehm (idézetek forrása a Magyar Elektronikus Könyvtár)
Lám-lám, azok a természetet ismerő emberek, akik nagyapáink madaras könyveit írták, holott felhánytorgatják gyümölcsfaló viselkedésüket, azonban a hasznos tulajdonságait a mérleg serpenyőjének súlyosabb felébe helyezik!
Vannak azonban, akit a szakmai érvek hidegen hagynak. Azoknak jöjjön egy kis érzelmi oldal is, megnehezítve az utálkozásukat és meglebegtetve a seregély megkedvelésének fátylát.
Mi sem könnyebb ennél, ha valaki nem ateista, és úgy gondolja, hogy a világ nem csak fizikai- és kémia folyamatok összessége. Vannak, akik úgy gondolják, létezik egy központi erő, kinek akarata szerint alakul a világ sorsa. Remek alkalom, hivatkozás a fal ledöntésére. Hiszen, ha belegondolunk, az a bizonyos központi erő teremtette magát a seregélyt is! Tehát az ő akarata, hogy legyen! Mi sem lehet nagyobb arcátlanság, mint az Úr akaratát lefitymálni, sőt felülbírálni, hiszen ő azt kívánta, hogy legyen, a hívő pedig azt kívánná, hogy nem! Nono! Ez már tagadás, nem lesz ennek jó vége! Aki tehát hisz a központi erőben, el kell fogadni a seregélyt is, az Ő teremtménye és helye van közöttünk! Az viszont már kissé büdös lenne, hogy szeretnék a mennyországba kerülni vagy lélekvándorláskor a következő szakaszba jutni stb., miközben csak azt tartjuk be, ami nekünk jó és azt tesszük, ami nekünk tetszik! A jogainknak, kiváltságainknak örülünk, a kellemetlenségeinket meg kiiktatjuk! Akkor már lehet, hogy többet ér egy hitetlen természetvédő, ki önzésén túl védi a központi erő teremtményeit is. Ezen gyakran gondolkodom, hogy mi jobb, úgy hinni, hogy csak azt fogadom el, ami nekem tetszik vagy azt tenni, amit a Biblia ír, csak nem azért, hogy cserébe a menybe kerülök, hanem mert szerintünk is így jó? A természetvédelemben ez a remek dolog jó, igazából mindegy, hogy ki mit gondol, de ugyanazt szeretné. Megvédeni a flórát és a faunát.
A materialistáknak szintén nincs okuk gyűlölködni. Ők ugyanis a darwini eszméket maguknak vallva tudják, ükapánk apjának, apjának… apja, közös volt a seregélyével, és így hát, egy tőről fakadunk. Bár, egyszer beszélgettem egy emberrel, ki fajgyűlölő volt és kérdeztem, mi az oka annak, hogy utálja azt a másik vonalat. Erre az volt a válasz, hogy azért, mert más, mint mi. Hát, ha pl. szegény halacskák nem akartak volna kivánszorogni a szárazföldre annak idején, nagy bajban lennénk. Ha a másik hal is utálta volna a deviáns társát, ki emiatt inkább maradt volna a vízben, ma mi sem lennénk. Szerencsére más volt, és emiatt ma, Kedves Olvasó is létezik.
- Ennek tagadása ma a DNS világában tudatlanság, mintsem más – mellesleg a katolikus egyházfő, II. János Pál 1996-ban az alábbiakat mondta:
„Új tudásunk elfogadja, hogy az evolúció elmélete, több mint hipotézis. Valóban figyelemre méltó, ahogy a kutatók a tudomány különböző területein tett felfedezések hatására, fokozatosan elfogadták ezt az elméletet. A függetlenül végzett munka eredményeinek sem nem keresett, sem nem fabrikált konvergenciája önmagában is jelentős bizonyítéka az elméletnek.”
Tehát, mi és a seregély, rokonok vagyunk, azonban ők sokkal régebb óta harmonikusan élnek a természetben, ami hát rólunk ez kevésbé mondható el. Már csak emiatt is megérdemelnék a tiszteletet és az élethez való jogot.
Mennyivel jobb lenne kárókatona, meg seregély nélkül. Vagy nem is kell kiirtani, csak adjunk neki számot, pl. xy, amennyi fölött irtjuk ki. Szeretjük a természetet, a kamilla gyógyhatását, a szellő simogatását, de azt a rohadt szúnyogot nem hallanám a fülembe. Szeretjük a természetet, ha ilyen lenne, meg olyan lenne. Seregély, hideg, meg meleg nélkül. Csak, hogy Erich Froom szerint az igazi szeretet feltétel nélküli. A 16 éves srác mondhatja tojójának, hogy szeretlek, ha hetente kétszer jársz aerobikra, meg szőkévé fested a hajad, és kiszeded a szemöldököd és feltöltöd az ajkaid szilikonnal. De a szülő a gyerekének nem fogja azt mondani, szeretlek, ha az általam előírt paraméterek szerint fogsz kinézni és 5-öst hozol biológiából. Ez nem szeretet. A természetet nem derékszögre fésült 5 cm-es fűvel és szabályos lombkoronájú fákkal fogadjuk szívesen! Úgy kell elfogadni és csak úgy lehet igazán szeretni, ahogy van.
Persze, ma már ez sem szúr senkinek sem szemet, hiszen a címlapokon fotoshoppal megtervezett, igényre készített képeket adnak, hol pl. a koktél jégkockájában nincs egy csepp buborék sem és a csoki is tökéletesen egyszínű barna, lyukmentes. Igaz, ezeket (ahogy az egyik fotós újságból olvastam) műanyagból készítik a hibátlanság illúzióját keltve, ami nem más, mint becsapás. A gerjesztett igényeinkhez társítsák az illúziókat, aminek hála, megkapjuk az eltorzult világkép esélyét. Azzá mutatják a világot, aminek úgy gondolják, hogy látni szeretnénk.
De, a természet nem ilyen. Itt nincs mese. Itt nincs máz és nincs más, mint a valóság. Ezt a fajta kellemetlenséget kezdjük néha terhesnek érezni.
Nincs ésszerű oka annak, hogy elvegyük a lehetőséget a seregélytől. Bár mint tudjuk, mindenkinek más az értékrendje és mást tart fontosnak. Ettől függetlenül érdekes elgondolkozni, hogy pl., akinek nem okoz semmilyen kárt (nincs szőlője stb.), nem is ismeri fel magát a madarat, mégis gyűlöli azt. Ez a tulajdonság pedig túlmutat a felfoghatatlanul önző, önimádó jellemen is.
Tudatában vagyok, az elmúlt pár percben nem ugrott meg a zsebkendők fogyasztása és a bűnbánó kisírt szemek is elmaradnak. Írásom célja csupán az, hogy alternatívát, választási lehetőséget biztosítsak arra, hogy egy újabb szemszögből is láthassák a madarak világát. Páran remélhetőleg kipróbálják a gyűlölet elfojtását, és ki tudja, talán kedvet kapnak a szeretet megízlelésére, majd a természet megvédésére is, ezzel pedig egy lehetőség nyílhat az élet értelmének megtalálására.
