Ha nyár, akkor nyaralás. Ha nyaralás, akkor Balaton. Ha Balaton, akkor strand, lángos, esti séták. Erről! Nem fogsz olvasni Kedves Olvasó, ha a következő négy történet valamelyikét magad előtt találod. Persze nem azért, mert mindezt kihagytuk. A család érdekérvényesítő képessége ennél jóval erősebb. Nem! Volt minden. Pancsi, piros hát, sajtos tejfölös lángos, fagyi stb. Ezen túl azonban kellett valami más is. S, hogy mi, erről fog szólni a következő történet.

Történt egy szép augusztusi napon, hogy autónk megpihent a balatonfüredi szállásunk parkolójában. Belaktuk a szobát, elrendeztünk pár dolgot, s mivel már késő volt a strand betámadására, riadót fújtunk, és durr! Nekimentünk a hegynek. Első körben négy kerékkel küzdöttünk a gravitáció ellen, majd amikor eljött a pillanat, uzsgyi, ki! Jöhetnek a lábak.

Annak ellenére, hogy a hőmérő higanyszála majdhogynem lázmérői magasságokba emelkedett, a tűző napon többen kutyagoltunk felfelé. Pikk-pakk megtaláltuk a jelzett „Aranyember útját,” majd farkasszemet néztünk az elénk táruló lépcsőkkel. Gyerünk. Aki erre a vidékre vágyik, talán egy hűs októberi vagy friss áprilisi időpont szerencsésebb lehet a térség bejárására. Itt ugyanis a tűző nap odavágott minket. Nyomtuk rendesen a lépcsőket felfelé, gyöngyözött a homlok, niagarai mennyiségben ömlött hátunkról a víz, mindeközben a család ifjú tagjai tájékoztattak arról, hogy más módot is találtak volna az élmények begyűjtésének. Nem baj! Előre!

Lám, felértünk a kereszthez, melynél majd kiesett a szívünk a lüktetéstől, mégis elállt egy pillanatra a lélegzet. No, íme, a Balaton. Őérte jöttünk! S elénk tárult e gyönyörű tónak egy termetes része. Hűűű. Bevallom, már jó párszor megjártuk Füredet, de eddig még nem másztunk fel ide. Kár! Egyszerűen csodaszép kilátás! Mindeközben megfeledkezik az ember a tikkasztó hőségről, s csak a tájat nézi. Hmm! De mi lehet még följebb? Nézzük meg!

Nem mondom, hogy felpattant a csapat, de hőség ide - oda, a kilátót még nem értük el. Jött is egy kis ösvény, melyet újabb és újabb követett. Holott tudjuk jól, forró nyári napon ne várjunk csodát a madárvilágtól, azért mégiscsak ott volt a fül valahol a bozótban. Igaz, mindhiába. A csőrösök valahol az árnyékban pihegtek és mosolyogtak azon, miért liheg úgy túlhevülve az a sok kétlábú. Ha tollasból szinte egy darab sem, kirándulóból annál többen voltak. Jött a fiatalság, a középkorúak, no meg a hatvan fölöttiek is. Ez igen! Végig a célállomásig elöl, hátul, nem voltunk egyedül.

Amikor azonban (rövid) séta után megpillantottuk a kilátót, egy nekilódulásra megrohamoztuk a fa szerkezetet. Klasszikus anyag és forma, semmi túlcifrázás. Így néz ki egy átlagos leshely. Ami azonban fent fogadott, no, az újra írta a szépség fogalmát. Tyű, a mindenit! Ez már döfi! Elénk tárul a kék víz, a keresztnél látott még nagyobb szelete. Hűűű! Megérte a másfél liter izzadtságot! Szép jó napot, Balaton! Megjöttünk! Veled leszünk pár napig!

A nagy ámuldozás közepette szóba elegyedtem egy nyugdíjas párral, kik, mint kiderült Kőszegről érkeztek, s már hosszú évek óta koptatják ezen a tájon a lábbelijüket. Kíváncsiskodásunk hamar leendő túraútvonalak felé irányult, ők meséltek a környék nevezetes hegyeiről, mi pedig a Bakonyt ajánlottuk nekik. Idővel leindultak, de egy picit még maradni kellett fönt. Csak pár percet. Te és a tó. Senki több. Ez az igazi kapcsolat. Itt jött át a lényeg.

Persze, van az a pont, amikor hátra arc. Lebattyogni az építményből, s jöhet a visszaút. A prológ levezetése. Visszasétáltunk hát az úton, melyen jöttünk, majd vissza a kocsiba, szálláshoz és jöhetett a klasszikus esti program a sétányon.

Akit azonban Balatonfüredre visz a lába, ne érje be csak holmi tömegben való pancsival, meg bámészkodással. Ennél változatosabb helyeket is kínál a környék. S, hogy még ezen túl melyeket? Erről fog szólni a következő történet.

Nagy Kornél