Van az úgy, hogy az ember egyszer szomjas lesz, máskor éhes és bizony akadnak olyan pillanatok, amikor a szem kívánja a nádas látványát. Na, ilyenkor kell ledobni a koloncot és búcsút inteni az hétköznapi világnak, egy távcsővel felcuccolni valamelyik madármegfigyelő toronyba.

Így történt hát, hogy egy augusztusi napon az estével már Lipót fölött fogtam kezet és vártam tőle, hogy elém tárja a hétköznapi csodákat. A víz azonban nem mozdult. A középkék színét csak zöld- és rozsdás színű növények szőnyege tette változatossá fittyet hányva madarakra, éhező szemekre. Jól van, azért ilyenkor sem marad látvány nélkül a természetbarát. A minden felé elfutó nádas ezer kérdőjellel bombázza tele az elénk táruló tájat. Ott mögötte mi lehet? És arra a nagy csomó felé? Fut kíváncsian a tekintet, majd megkerüli a sást. Egyszer csak egy régi jóbarát sziluettje rajzolódik ki a távolban. No, újra találkozunk veled kedves kampóscsőrű. A százhúsz centi szárnyfesztávolságú tollas márciustól októberig riogatja erre a környék kisemlőseit, madarait, békáit.

Addig alacsonyan száll a terület fölött és szupermarket híján, ilyen módon gyűjti össze a vacsorára valót. A barna rétihéja ősz derekától vonul egészen Afrika közepéig, addig nélkülöznünk kell társaságát. A madármegfigyelés után érdeklődő amatőröknek tökételes lehetőség a predátorok világának bevezetésére. Őt ugyanis könnyen beazonosíthatjuk, mi több, a fekete szárnyvégű hímjét az egyszínűbb tojójától is lazán felismerhetjük.

A nemek közötti különbségtételnél már nincs ilyen könnyű dolgunk a dundi testalkatú koromfekete, csak homlokpajzsán fehéren világító vízi szárnyasnál, kivel itt is könnyen találkozhatunk. Mókás madárról van szó, kit megpillantva biztosak lehetünk benne, hogy műsor, az lesz! Őt nem csiga vérrel töltötték fel. Ha kell, összezörren a szomszéddal, s bizony a fiókáival sem bánik kesztyűs kézzel. Ezen túl lemerül, vízen fut, vagy épp hangosan elkiáltja magát. Elvonja a figyelmet a többi tollasról a szárcsa. Pedig a naplemente közeledtével gyarapodott a számuk.

Nem csak előttünk, mögöttünk is. A hátamat figyelő fára ugyanis egy egér hangú csőrös érkezett. Ho ho ho hó! Vessünk rád egy pillantást és már meg is vagy! Egy széncinegénél kisebb és csupán egy szelet párizsi tömegű tollas épp ott araszolt egyre följebb.

A rövidkarmú fakusz, télen-nyáron velünk van. A védett huszonötezer forint természetvédelmi értékű szárnyas nem klasszikus vízhez kötődő faj. Jól érzi magát a dombos, hegyes vidékeken is, de a városok falai közé, főleg a parkokba is bemerészkedik és gyűjti össze a rovarokat, pókokat, hernyókat.

A vízre visszapillantva egy hófehér testes madár közeledett, melyet már minden ovis is csípőből vágja, hogy ő egy hattyú. A palacknyakúak, akár csak a tőkés récék kapcsot alkotnak az emberek és a természet között. Ők is közel merészkednek, lehet velük ismerkedni, megvan a kontakt. Madártanilag sem kell túl stresszelni magunkat, hogy melyik fajt látjuk éppen. Rokona az énekes hattyú nagyon-nagyon ritka madár, egy–egy pár költ hazánkban. Kis hattyú meg nem is telepedik meg nálunk, hazájából, a tundrákról néha a téli időszakban meglátogat minket pár példány és itt tölt egy kis időt. Szóval, ha nagy fehér tollast látunk és bütykös hattyú névvel illetjük, az esetek nagyon nagy százalékában igazunk lesz. Aki azonban nem éri be ennyivel, figyelje a madár csőrének tövét. Ha nem fekete, lehet gyanakodni. Mi több, ha sárga, lehet örülni!

A következő tollas láttán is mosolyogni kezd az ember szeme, s mivel ezen a tájon szinte kötelező, így a boldogság borítékolható. Persze nagy kócsagot észlelni a huszonegyedik század elején nem egy rendkívüli dolog (hazai állományát négyezer pár környékén becsülik), pedig nem volt ez mindig így. Anno még az első világháború idején alig huszonöt pár élt belőlük az országban. Az akkori madárvédelem határozott lépéseket tett a madár megmentésére. Külön kócsagőröket fogadtak, hogy megmentsék a fajt a kipusztulástól. Ennek gyümölcsét arathatja le, ki a Szigetközt járva rátalál a nagy kócsagra.

Ez a terület azonban örömmel látja aszintén közismert szürke, s nála jóval ritkább vörös gémet is. Nála azért kerekebbre nyílik a madarász szem, hiszen speciálisabb társainál. Például abban, hogy ősz derekától tavasz közepéig hiába rójuk a köröket, aligha találkozhatunk vele. A telet ugyanis Afrikában tölti, nem néz farkas szemet a tél komorságával. Csak azt a felfoghatatlan hosszú utat a saját természet adta eszközével, a szárnyaival teszi meg. Háát, mit ne mondjak, mindegyik feladat messze túllő a komfortzónán.

Az persze nem, ha az égen egyre sokasodó fecskék látványában kell gyönyörködnünk. Erre pedig még egy rövid ideig van lehetőség. Sokszor halljuk, hogy gond van a fecskékkel, fogynak. Ez sajnos igaz, melynek fő oka a helyben tartott állattartás megszűnése. A középkorú generáció még szüleik, nagyszüleik részéről ismerheti a kertben szaladgáló tyúkok kergetésének hangulatát, a moslékot bekeverő disznók jó ízű csámcsogásának látványát és a többi háztáji elemet. Ebből pár évtized alatt alig maradt valami. A fecskék pedig ennek nem örülnek. A helyben tartott állatok körül legyeskedő legyek kiváló élelemforrást biztosítottak nekik. Ezek elmúltával csökkent a spejz tartalma, kevesebb lett a fecske. Lipóton, főleg így augusztus derekán, napnyugta közeledtével több száz cikázott az égen, kik a nádasban találták meg pihenő helyüket.

Azonban nemcsak madarakkal találkozik ilyenkor a természetbarát, hanem a turista szezon ide vonzza az alkalmi nézelődőket is. Ők is felmásznak a lesre és nézelődnek. Kiváló lehetőség arra, hogy benyissanak egy olyan ajtón, ami egy kiállító terembe visz, mely csordultig van értékekkel. Aki pedig engedi, hogy hasson rá, egy kiapadhatatlan örömforrásra talál. Olykor felveti az ember a gondolatot. Megtalálta vagy épp elfogadta ezt a lehetőséget, melytől annyi boldog pillanatot kapott. Viszont amikor kívülről érkezőkkel találkozik, jön az igazi felismerés, hogy micsoda felfoghatatlanul szerencsés, mert ebben a körbe tartozhat.

Ez a lehetőség azonban mindenkinek nyitva áll. Szombat, vasárnap este érdemes kilátogatni a természetbe, szépen lassan otthon hagyva a civilizációs szokásokat és olyan új ösvények nyílnak meg, mely nagyon sokaknak okozhat millió örömöt.

Nagy Kornél