Az élet története a Földön

Az élet kialakulását a Földön elsősorban három különböző módon képzelik az emberek.

A legősibb elméletet az idealisták dolgozták ki és vallják napjainkban is. Ennek lényege, hogy az élet eredete valamilyen központi uralkodó erőtől származik. A Biblia szerint az Isten az embert saját képére teremtette. Sokan gondolják ma is ezt az állítást.

Egy másik elmélet szerint az életet a világűrből érkező meteorid vagy egyéb idekerülő anyag közreműködésével sikerült létrehozni. Ennek cáfolása rendkívül nehéz, de valószínűségét is csupán maroknyi biológus gondolja komolyan.

A legtöbb tudós úgy véli, hogy a sejtek kialakulását megelőzte a szerves makromolekulákból (fehérjékből, nukleinsavakból, zsírsavakból és szénhidrátokból) álló alrendszerek kialakulása, amelyek aztán egymással összekapcsolódva egy minőségileg új dolgot hoztak létre. Nagy valószínűséggel az őslevesben olyan kémiai reakciók keletkeztek, mely során az anyag reprodukálni tudta önmagát. Így indulhatott el az élet és lettünk ma a számítógépek kezelői.

Az élet a földtörténeti korszak elején a Prekambriumban keletkezhetett valamikor 3, 5 milliárd évvel ezelőtt. Ekkor még csupán egy hatalmas kontinens létezett és komoly vulkanikus mozgások lehettek. Ez az időszak a Föld történetének 80%-át teszi ki, hiszen 570 millió évvel ezelőttiig terjed. A felfoghatatlan nagy időszak alatt az élet óriási fejlődésen ment át. Nagyon lassú fejlődés figyelhető csak meg, melyet az idők folyamán egyre gyorsuló tendencia követett.

PALEOZÓIKUM

Kambrium (570-505 millió év között)

Földtana és éghajlata

A kambriumban két különböző földrész lehetett, melyet az óceán választott el egymástól. A nyugodt időszakban az alacsonyabb területeken üledékes kőzet keletkezett.

Az éghajlati övek helyzete a pólus vándorlása következtében eltért a maitól. A kambrium elején hűvösebb lehetett a klíma, mivel a mészkőüledék hiányzik az egész Földről, de a korszak vége felé ez idővel megváltozott és melegebb időszak következett be.

Élővilág

A kambrium messze túlhaladta a prekambrium állapotot. Holott arra vonatkozólag, hogy szárazföldi növények alakultak volna ki, bizonyítékot nem találtak, de a tenger növény- és állatvilága látványosan gazdagodott.

Kihalás

Az első mai is sejthető kihalás a kambrium és az ordovicium határán lehetett, ami viszont az elmúlt időszak távlatából, a kevés jelekből nagyon nehezen lehet megfejteni. A tudósok feltételezik, hogy a Föld egyik, ha nem a legnagyobb pusztulása lehetett, hiszen 19 törzs halhatott ki. Ennek megfejtése még a jövő professzorainak feladatai közé tartozik.

Ordovicium (505-440 millió év között)

Földtana és éghajlata

Az ordovicium elején a tenger vízszintje először lecsökkent, így a szárazföldi területek növekedésével járt. Pár millió év múltán azonban újra visszaállt a korábbi állapot, ami üledékes táblák növekedését eredményezte. Ma ezek a „múzeumok” az óidei hegységekben található.

Az ordovicium szinte teljes időszakában meleg éghajlat uralkodott, csak a legvégén kezdődött némi lehűlés.

Élővilág

Az élővilág megállíthatatlanul fejlődött tovább. A zöldmoszatok nagyobb létszámmal képviselték magukat, a tengeri gerinctelenek pedig beindultak. Egyre több fajú kagyló, a lábasfejű és a pörgekarú jött létre. Ebben az időszakban születettek a mohaállatok és a tengeri sünök, zátonyépítő korallok is. Az első gerincesek még alig-alig találhatóak még meg. Az ordoviciumban jelentek meg a mohák is.

Kihalás

Az ordovicium végén és a szilur elején a Fölt történetének vélhetően egyik legnagyobb kihalása következett be. Ennek okát az eljegesedésben látják. A lehűlés következtében az óceánban az oxigén tartalom jelentősen lecsökkent, ami az ott élő élőlények nagymértékű pusztulásához vezetett. A családok 26%-a, a nemzettségek 60%-a halt ki ennek a folyamatnak a hatására.

Szilur (440-407 millió év között)

Földtana és éghajlata

A szilurban az Ős-Amerikát és Ős-Európát szétválasztó óceán kiszorult és feltolta az óceán fenekén összegyűlt üledéket. A kialakuló termetes hegységrendszer a két területet összekapcsolta. A kontinensek találkozásának következményekén erős vulkántevékenységek jöttek létre.

A szilur elejére egy újabb, a Föld történetének harmadik eljegesedése következett be. Ennek vége valahol 425 millió éve ért véget. Idő közben a levegő összetétele is alaposan megváltozott. Annyi oxigén jött létre, melyből megkezdődött az ózonréteg kialakulása. Ez tette lehetővé, hogy a Földre érkező ibolyán túli sugarak mennyiségét mérsékelte, ennek hatására a szárazföldi növényzet is fejlődésnek indulhatott.

Élővilág

A szilur újabb lehetőségeket adott az életnek. Az eddig csupán tengerben burjánzó halak bemerészkedtek a folyókba és tavakba. Ezzel megjelennek az édesvízi halak. A mély tengerekben továbbra is fél gerinchúrosok uralkodtak, a sekélyebb zónákban a korallok, csigák, nautilus-félék, tengeri liliomok. A felsőszilurban a kedvező változások hatására a növények kimerészkedtek a szárazföldre. Az első hódítók az ősharasztok voltak. Ebben az időben még csupán a tengerpart közvetlen közelében terjeszkedtek.

Devon (407-360 millió év között)

Földtana és éghajlata

A Kaledóniai-hegységrendszer elérte végleges magasságát és összeillesztette Ős-Amerikát Ős-Európával. Maradványait ma pl., Skandináv-hegységekben figyelhetjük meg. A hegységek ebben az időszakban puhább alkotóelemekből, vörös homokkőből és üledékből képződtek.

A devon első időszakában vélhetően melegebb klíma uralkodott. Az idő múlásával egyre szárazabb, sivatagosabb lett a környezet.

Élővilág

A növényzet kialakulása erőteljes fordulatot vett. Kb. 400 millió évvel kezdődött ugyanis a növények megtelepedése a szárazföldön. Az ősharasztokon túl már zsurlók, páfrányok és más nyitvatermők is kialakultak. A fához hasonló növények is e tájban eresztettek gyökeret. Az uszonyosok is imádták a devont, olyannyira, hogy a halak korszakának is nevezik ezt az időszakot. A szárazföldön megjelentek az első rovarok, valamint a rájuk vadászó kétéltűek is. A devon tehát jelentős változást hozott az élővilágban. A vizek megteltek szebbnél szebb halakkal és a szárazföldön elkezdődött a nagybetűs élet.

Kihalás

Kb. 370 millió évvel ezelőtt, amikor a szárazföldön megjelent az élet, a növények kezdték megkötni a szén-dioxidot. Ennek hatására a légkör egyre hidegebb lett, majd újabb eljegesedés következett. Ezt a gyors változást sok élőlény nem bírta elviselni. A Földön a családok 22, a nemzetségek 57%-a tűnt el.

Karbon (360-280 millió év között)

Földtana és éghajlata

A szárazföldek a maihoz képest elég furcsa képet mutattak a Földön való elhelyezkedésüket tekintve. A mai Európa területe pl., a trópusi övben melegedett. Az anktartiszi mezők kezdetben a mai Dél-Amerika, majd Afrika felé kóboroltak. A Gondwana (mai Afrika, Dél-Amerika) fokozatosan a másik nagy Euramerika kontinens felé húzódott, ám a végső összeütközésre még kb. 80 000 000 évet kellett várni. A nagy mozgások hatására látványos hegységképződések történtek. A hőmérsékletingadozás is jelentős lehetett, volt, hogy a felmelegedés hatására a tenger elborította a szárazföldet, erdőstől, mindenestül. Ennek hatására alakulhatott ki ebben az időszakban a jelentős mértékű kőszén.

Karbonban az északi féltekén forró trópusi éghajlat lehetett. A déli féltekén azonban eljegesedésre utaló nyomokat találtak a kutatók. Vélhetően elkezdődött a Föld 4. komolyabb lefagyása.

Élővilág

A karbonban látványos fajképződés indult el. Megjelentek az első zárvatermők, valamint Euramerikában az aranykorukat élték a faméretűvé hatalmasodó harasztok. A mocsarakban zsurlók és korpafűfélék burjánoztak, melyek magassága akár 9-10 emeltnyi is lehetett. Az újonnan kialakuló erdőket ősfák töltötték ki. A mocsárerdők felső szintjén főleg a korpafüvek és a zsurlók díszelegtek, a cserjeszintet a magvas páfrányok uralták, a gyepszintet a páfrányok, a talajszintet a máj- és lombosmohák alkották. A Gondwanában nem voltak fatermetű harasztok. Ezeken a területeken elsősorban magvas páfrány élt.

A karbonban a halak már a devoni virágzásuk után nem jelentettek kuriózumot a Föld tengereiben, folyóiban, tavaiban. A rovarok sem stagnáltak. A szitakötők akár 1 méterre is megnőttek! Az északi vidékeken azonban a kétéltűek indultak meg a fejlődésnek. Olyannyira sikeresen, hogy 280 millió évvel ezelőtt létrejöttek az első hüllők.

Perm (285-245 millió év között)

Földtana és éghajlata

A perm idején a kontinensek majdnem újra összeálltak, eggyé összekötve ezzel az északi- és déli pólust.

Ennek hatására hatalmas száraz területek jöttek létre és szélsőséges éghajlat keletkezett. Míg északon sivatagi körülmények uralkodtak, addig délen jelentős jégpáncél borította a kontinenst. Ennek hála északon jelentős só képződés indult meg, a szén csupán a kínai területekre volt jellemző. Délen a jégpáncél után felmelegedés következett, mert a kontinens észak felé vándorolt.

Élővilág

Az éghajlati változás miatt a zsurlók visszavonulót fújtak, amit a fenyőfélék és magas páfrányok használtak ki. Holott a perm végén is kimutatták jelenlétüket, azonban csak ebben az időszakban tudtak érvényesülni. A Gondwanán a hideg klíma miatt teljesen elpusztult vegetációt a magvas páfrányok pótolták. A hüllők fokozatosan uralkodóvá váltak. A tengerben a nagyforaminiferák jutottak nagyobb lehetőségekhez.

Kihalás

A perm végére a Föld történetének eddig bizonyított legnagyobb kihalása következett be. A családok 51%-a, a nemzetségek 82%-a halt ki. A tragédia jelentőségét pl., trópusi sekély tengerekben élő kalcitvázúak, halak is jelzik. 66 fajukból nem kevesebb, mint 65 halt ki ebben az időszakban. Különösen súlyosan érintette a válság azokat a tengeri gerincteleneket, amelyek a vízben lebegő anyagokat fogyasztották és nehezen tűrték a víz sótartalmának változását. A korábban hatalmas mértékben elterjedt trilobiták például teljesen kihaltak, de az ősi jellegű koralloknak is ez lett a sorsa.

A nagy kihalást megelőző 30 millió évben összeálltak a kontinensek egy egységgé, mely óriási változásokat hozott a Földön. A kontinensek torlódása következtében először hegységképződés és vulkánikus működések zajlottak. A kontinensek összeolvadása során az eddig elszigetelt endemikus fajok mellé betörtek a más területekről érkező konkurensek, mely hatására jelentős fajcsökkenés következett be.

A kihalás igazi oka azonban valószínűleg több tényező egymást erősítő hatása lehetett. A főbb erők között említik a vulkánikus tevékenységek intenzitását, a metán-hidrát felszabadulását, tengeri szintingadozást, kén-hidrogén szintemelkedést, valamint a nagymértékű halogén gázok keletkezését.

MEZOZÓIKUM

Triász (245-208 millió év között)

Földtana, éghajlata

A triász elején még csak egy összekapcsolódott szuper kontinens létezett, melyet a panthalassza névre keresztelt ősóceán ölelt körbe. A triász vége felé egy hasadék alakult a hatalmas földterület között, melytől szétesett.

A triászban kiegyenlített klíma volt a mainál. Északon szárazság, olykor sivatagi körülmények voltak, míg délen csapadékosabb, de szintén meleg éghajlati viszonyok uralkodtak.

Élővilág

A szárazföldön a növények világában a harasztok egyre kevesebb szerephez jutottak, az ősfák pedig kipusztultak. Helyettük a fenyők, valamint a szágópálmák vették át a hatalmat, mindeközben a féltekék között a növényzet egységessé vált.

A szárazföldi állatvilágban az emlősök megjelenése volt az újdonság. Ezzel párhuzamosan a dinoszauruszok élték aranykorukat. Közöttük kialakultak a növényevők, ragadozók, valamint pár fajuk a vizes élőhelyekhez is kötődött.

KIHALÁS

Az időszak kihalásának okai még nem ismertek a mai tudósok körében. Feltételezések között szerepel pl., az éghajlatváltozás és az ebből adódó tengerszint emelkedés, egy aszteroida becsapódás és a vulkánkitörésekből felszabaduló hatalmas mennyiségű gázok hatásai. Lehet, hogy a válaszok az előbbi felvetések között vannak, de biztosat ma még senki sem tud. Azt viszont igen, hogy a Föld történetében egy közepes nagyságú kihalás következett be.

Jura (208-145 millió év között)

Földtana és éghajlata

A jurában folytatódott a szuper kontinens szétválása, egyben megkezdődött az Atlanti-óceán megszületése. A hegységképződés nem volt jellemző erre az időszakra.

Triászhoz hasonlóan a jurában folytatódott a meleg és kiegyenlített éghajlat, olyannyira, hogy az egyik póluson sem alakult ki jégsapka.

Élővilág

A triászban megindult növényzet kiegyenlítődése a jurában szintén folytatódott. A Föld történetében ebben az időszakban volt legkiegyenlítettebb a szárazföldi növényzet. Ekkor jelentek meg a ma is élő fenyőfélék.

A dinoszauruszok élték világukat, uralták a szárazföldet. Ekkor fejlődtek ki a szöcskék és tücskök is, mindezek mellé a szúnyogok és legyek is. Jurában jelentek meg a madarak!!! Az emlősök tovább fejlődtek, melyek még csak maximum sündisznó nagyságúak lehettek.

Kréta (145-67 millió év között)

Földtana, éghajlata

Tovább folytatódott a kontinensek feldarabolódása, valamint az Atlanti-óceán kialakulása. Észak-Amerika eltávolodott Európától, Dél-Amerika pát intett Afrikának. A hegységképeződés is komolyabbra fordult. Elkezdődött az alpi hegység képződése.

Kréta már nem volt annyira nyugodt, mint elődei. Északon megindult a lehűlés folyamata, így az egységesség megbomlott. Elkülönülnek az éghajlati övek, mérsékelt- és trópusi formában.

Élővilág

A növénytakaró az éghajlatváltozás miatt újraszerveződött. Teret kaptak a zárvatermők és megjelentek a ma is ismert növények, mint pl. babér-, magnólia-, platánfélék, a nyár, a fűz, valamint a nyír, tölgy, bükk, dió, juhar stb. Érdemes megjegyezni, hogy a növényvilágban bekövetkezett forradalmi változások fél időszakkal mindig megelőzték az állatvilágban bekövetkezett gyökeres átalakulást!

A szárazföldön megjelennek az erszényes- és méhlepényes emlősök, valamint számos emlősfaj komoly fejlődésnek indul.

Kihalás

Legismertebb kihalás, mely többek között a dinoszauruszok pusztulásához is vezetett. A tudósok egyik csoportja úgy véli, egy égitest becsapódása még nem elegendő indok ahhoz, hogy ilyen mértékű pusztulás bekövetkezzen. Ezért úgy gondolják, kellett valami más is. Vélhetően a vulkanikus tevékenységek hatására óriási pormennyiség került a légtérbe, mely visszaverte a Nap sugarait, így lehűtötte a Földet. Ezzel párhuzamosan ki is szárította a Föld felszínét. Ezen hatások alaposan megváltoztatták a növényvilágot, mely szoros összefüggésben állt az állatokkal. Ezek összegeként következett be a nagymértékű kihalás.

Az ember számára azonban ez a fajta jelenet kifejezetten kívánatosnak bizonyult. Ugyanis a dínók eltűnése után indulhatott meg az emlősök specializálódása, mely az ember kialakulásához vezetett.

KAINOZÓIKUM

Paleocén (67-58 millió év között)

Földtana és éghajlata

A harmadidőszakban folytatódott a kontinensek feldarabolódása. Afrika észak felé vonul és kiemelkedik az Alpok is.

A korszakban folyamatos hőmérsékletcsökkenés volt tapasztalható, az egész Föld hűlni kezdett.

Élővilág

A növényvilág tovább polarizálódott éghajlati öveknek megfelelően. A tengerekben egyre nagyobb számban jelentek meg a ma is közöttünk élő élőlények. A hüllők eltűnésével szabad lett az út az emlősök előtt, így eddig nem látott módon indulnak fejlődésnek az emlősök. Alig 10 millió év alatt 28 emlős család fejlődik ki, melyek közül többen ma is élnek. A ragadozók, majmok és rágcsálók első követei is ebben a tájban kezdik életüket.

Eocén (58-37 millió év között)

Földtana és éghajlata

Az eocén jelentős hegység kialakulással kezdődött. Tekintélyes területek emelkedtek fel és süllyedtek le.

Az eocéntól megkezdődik a melegedés. Nemcsak a levegő, hanem az óceánok- és tengerek vizének hőmérsékletei is emelkedtek, újra trópusi-szubtrópusi klíma alakult ki a Föld nagyobb hányadán.

Élővilág

Az eocén növényvilág jellemző fajai voltak a pázsitfűfélék, a sásfélék és a különféle pálmafélék családjai. A magas páfrányfélék elkoptak a Föld felszínéről és a harasztok közül is csak a páfrányok értek el számottevő mennyiséget. A fák átvették az „irányítást”. A fenyőfélék még jól tartották magukat, közülük is a mocsárciprusfélék erősödtek.

Az eocén végére az emlős családok száma újabb 40-el bővült. A ma élő családok nagy része ilyenkor alakult ki.

Oligocén (37-24 millió év között)

Földtana, éghajlata

Az Eurázsiai-hegységrendszer kialakulása tovább folyt. Ennek hatására Afrikai- és az Eurázsiai-hegységrendszerek megvastagodtak, melyet több vulkánkitörés is kísért.

A pólusok elnyerték mai helyüket, melyeket lehűlés kísért. A Föld nagy részén uralkodó szubtrópusi klíma lassan mérsékletövire változott, enyhült.

Élővilág

Az oligocén időszak alatt nagyobb teret kapott a fűszerű növényzet, ez elsősorban az éghajlatváltozás következménye. Az emlősökben sem került túl sok változás, csupán egy családdal bővült számuk.

Miocén (24-5, 5 millió év között)

Földtana, éghajlata

A miocén legszebb jelenete, miként kialakul a hegységek legnagyobbika, a Himalája. Látványos hegységképződések történnek a Pacifikus övezetben is. A vulkáni kitörésektől hangos volt Csehország, de a Kárpátok belső oldala, a Fekete-tenger és a Kaszpi-tó déli széle, Szicília, Itália nyugati partjai, Szardínia és a Francia-középhegység is.

Az időszakban jóval melegebb volt, mint napjainkban pl., Grönland miocén évi középhőmérséklete a mai -18, -20 °C helyett +5, -6 °C lehetett. A Spitzbergákon évi + 11, + 12 °C, a Svájcban pedig évi + 18 °C-os volt a középhőmérséklet.

Élővilág

A lehűlés következtében a növényvilág egyre fajszegényebb lett. Ebben az időszakban alakulhatott ki a préri. Az ősi emlős családok is, melyek helyére újak léptek.

Pliocén (5, 5-1, 8 millió év közöt

Földtana, éghajlata

A pliocén időszakában vált el az Földközi–tenger az Atlanti–óceántól. Jó pár elöntött terület szikkadt ki és sós sivataggá alakult. Európa alakja ekkor kezdte elérni mai alakját, holott pl. Anglia területe összefüggött Franciaországéval és a Földközi–tenger is jóval nagyobb területet uralt. Magyarország területét ekkor még tenger borította.

Éghajlata a maihoz hasonló volt, árnyalatnyi melegebb lehetett. Az éghajlati övek is a maihoz hasonlóan alakultak.

Élővilág

A növényvilágban tovább alakulnak ki a minket ma is körülvevő fajok. Hazánk területéről a pálmák kihaltak.

Legjelentősebb változást az Australopithecus megjelenése jelentette. Ebben az időszakban születik meg ugyanis az ember őse, kinek agyürege elérte a 400-900 cm3-t, koponyája átmenetet képezett a mai ember és az emberszabású majmok között. Ő már felegyenesedve két lábon járt, igaz mozgásuk még nem hasonlított a mienkhez. Kolóniákban, csoportokban éltek és tevékenykedtek. Együtt vadásztak és kisebb eszközöket is fabrikáltak. Sokáig nem éltek. Csupán 4 millió évig voltak a Földön.

Az Australopithecus után keletkezett valamivel a Homo Habilis, azaz az ügyes ember. Testének felépítése jóval törékenyebb volt, mint kortársáé, azonban koponya térfogata meghaladta az Australopithecusét.

Pleisztocén (1, 8 millió évtől)

Földtana és éghajlata

Ebben az időszakban már a maihoz hasonló körülmények alakultak ki. Azok a folyamatok uralkodtak, melyek ma is alakítják Földünk felszínét. Kialakult a ma is használatos termőföld.

A klíma azonban jelentős változást mutatott. Komoly eljegesedés kezdődött, melynek hatására az Északi-sark jégpáncélja nagyobb területeket uralt a hegyekben, a hóhatár lényegesen alacsonyabb területet jelentett. Több földtani tényezőre is kihat a hőmérséklet erős csökkenése és ingadozása. Az északi féltekén pl., erősen megnövekedett a jégsapka, a magashegységek hóhatárai a mainál lényegesen alacsonyabbra kerültek. Ez többször ismétlődő folyamatként játszódott le.

Élővilág

A hidegebb klímát a növényzet megsínylette. Jelentős területekről pusztult ki teljesen, valamint a fajok egyre délebbre húzódtak. Az állatvilágot is megviselte a jegesedés. A mostoha körülményekhez azonban kiválóan alkalmazkodott pl., a mamut vagy a gyapjas orrszarvú.

A pleisztocén legradikálisabb, leglátványosabb változását a Homo Sapiens megjelenése jelentette.

Holocén (10 ezer évtől máig)

Földtana, éghajlata

A holocénban folytatódott a mai felszín kikristályosodása, de mivel viszonylag kis időszakot foglal magába, különösebb változás nem történt, klíma is elérte a mai állapotot.

Az élővilág fejlődését az elmúlt 10 000 évben az emberi tevékenységek szabták meg. Bizonyos növények és állatok a régebbi időszakhoz képest aránytalanul megsokasodtak és számtalan faj halt ki kizárólag az ember pusztítása végett.