Erdőben Pár ezer évvel ezelőtt Európát összefüggő erdőség alkotta. Országunk területének 85 %-át lombos erdő borította, melynek többsége tölgyfa volt.
Ma hazánknak kb. 17 %-án maradt meg ez az élőközösség, és ebből csupán 9 % hasonlít az eredeti növénytakaróhoz.
Mire jó az erdő? És miért szerencsés, ha sok van belőle?
A fák kiegyenlítik a hőmérsékletet. Ha egy poros úton 30 0C-ot mérünk, az erdőben ilyenkor is csupán 25 0C-ot találunk, télen viszont pont fordítva működik, mert nem engedi ki a meleget.
Nem elég, hogy mérséklik a hőingadozást, még a szelet is megfogják.
Segítik megkötni a talajt és a lemosások ellen (erózió ellen) védenek. Elősegítik a talajképződést, megakadályozzák a csapadék gyors lefolyását.
Építőanyagot adnak, bútorokat készíthetünk belőlük, és bölcsőnktől a sírunkig kiszolgál minket.
Meleget költöztetnek házaikba tüzelés által és hangulatot ad karácsonykor is.
Ezen túl kiváló lehetőséget nyújt a kikapcsolódásra egy fáradt nap után, de akár egy hétig is elvagyunk benne. Számháborúzhatunk és szalonnát is süthetünk általa.
Az igazi kincset ezek mellett a benne lévő élővilág adja.
Csilpcsalpfüzike
A széncinegénél valamivel kisebb madár. Külleméről nehezebben, de hangjáról annál inkább azonosítható tollas. A kakukkhoz hasonlóan ő is folyamatosan utánozza nevét, csilp csalp csalp csilp csalp. Márciustól megfigyelhetjük a drágát, egészen októberig, amikor délebbre, a Földközi–tenger környékéig vonul vissza.
Bizalmas madár, könnyen lencsevégre lehet kapni. A kedves madár egyik örömteli tulajdonsága, hogy ősszel vonuláskor is énekel! Októberben pl., a lipóti nádasnál is többször halottam őket.
Csonttollú
A feketerigónál kisebb madár. Tipikus téli faj. Környékünkön csak a hideg beálltával érkezik meg, de ha jön, van, hogy hatalmas csapatokban érkezik. Ezért hívják inváziós madárnak. Nagyon bizalmas madár, pár éve Mosonmagyaróváron a sétáló utca előtti bokrokon is karnyújtásnyira szabad szemmel figyelgettem őket. Tavasszal tér haza északra, hol ha lehet fenyőfát választ lakhelyéül, és itt építi fészkét.
Csuszka
Azért is esett erre a tollasra a választás, mert szerencsére még elég sok van belőle ahhoz, hogy bárki felkutathassa őt, de sajnos ennek ellenére mégis alig ismerik. Pedig ő, (akár csak a többi szárnyas) igazán rászolgál a közszeretetre. Igaz, nem veszik kamerák a káromkodását, de ettől még talán vagyunk egy páran, akiket ennek ellenére is le tud nyűgözni. Mutassunk hazánkban, például rajta kívül egy olyan madarat, ki fejjel lefelé tud menni a fán. Ugye, ugye? Lehetetlen! Az artista iskolában ebből a tantárgyból csak ő ment át, méghozzá ötössel! A barátunknak ugyanis, ha kedve támad a fa törzsén való felfelé mászás után, megfordul és bizony lefelé is araszol rendesen! Erre a tulajdonságának a felfedezésére mindenkit bíztatok! Muris dolog figyelni, miként a mester bemutatja a fán való „csuszkálás” magasiskoláját! A kis ügyes az odúválasztásnál is okoz némi izgalmakat. Ha nagyobb lyukú fészkelő helyet talál, akkor a kőművesektől ellesett vonásokkal, sárral szűkíti be a bejáratot, mígnem eléri azt a méretet, melyen csak ő fér be. Így erősebb ellenfeleit távol tartja. Pár éve a Tatabánya feletti erdőségben kajtattam, mígnem a furfangosságát pillantottam meg a fán. A reggelimet éppen majszoltam, de őkelme jobban érdekelt, mint a szál házi kolbász. Leraktam szépen a fél kilós kenyeremet is, hogy a távcsövemen át osztozzam a társaságában. Ő ennél egy picit többre gondolt. Meglátta a számára hatalmas csőrbe valót és odaugrott a kenyeremre. Mivel átlátszó műanyag zacskó volt rajta csalódottan vette tudomásul, ezt egyenlőre nem neki szánták. Mókás volt látni a jelenetet.
Persze mikor megunta és tovább indultam, hagytam ott neki pár falatot a kedves jelenetért cserébe. Kívánom, hogy a csuszka madarunk megfigyelése mindenkit ajándékozzon meg tengernyi élményekkel!
Erdei fülesbagoly
Télen, mikor a sötétség fogságában tart és a napfény is a felhők mögé bújik, szemérmesen, talán gyakrabban jutnak eszünkbe az éjszakai madarak. Mivel reggel még a feketeség uralja a tájat és 16 óra után is újra leváltja a gyengéd Napot, elgondolkodunk azon, hogy igen, a baglyok is közöttünk élnek, holott nyáron talán soha nem látjuk őket. Pár éve, mikor este a sétáló utcán botorkáltam hazafelé, szembejött a hangtalan vadász. Hihetetlen volt. Jött, jött szembe a termetes madár, csak épp elmaradt a kísérő hang. Fantasztikus érzés volt. Mintha megsüketültem volna. Csak a képet dolgozta fel az agyam, de a hozzá kapcsolódó hang elmaradt. Őt gyöngybagolynak véltem, de a mostani madarunk az erdei fülesbagoly lesz. Erről a különleges madárról sokat lehetne írni! Pl., mesélhetnénk, hogy ilyenkor télen begyűlnek a házak közé, és örökzöld fákon csoportostul ülnek és közel engedik az embereket magukhoz. Óváron is hallottam ilyen helyről a Duna parton, de Dunaszigetről is jött már info. A szárnyas különlegességnek bemutatására most viszont Brehm Alfrédot (forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár) hívom segítségül és az ő tollából született az alábbi remekmű: „Egész Európában fel az északi szélesség 64 fokáig fordul elő, szintúgy Ázsiában az erdőöv északi szélétől, Közép-Ázsián át az Uráltól Japánig honos. Délen már ritkább, Északkelet-Afrikában a Kanári-szigeteken és Északnyugat-Indiában valószínűleg csak átvonulóban fordul elő. Neve nagyon megfelelő, mert otthonát rendesen csak az erdőben üti fel. Az erdei fülesbaglyot sem szenvedhetik a többi nappali madarak; ha megpillantják, ingerlik, bosszantják, ahol csak érik. Az értelmes emberek nem bántják, amit helyesen is cselekszenek, mert a védelem, melyben részesítik, az erdőnek válik hasznára, sajnos azonban a kocavadászok gyakran ejtik el és kiterjesztett szárnyakkal a kapura szegezik, mert az ősi babona szerint azt az épületet tűzvész ellen megvédi. Élelmiszerszükséglete ugyan csekély, de nem tudja megállani, hogy rá ne vesse magát az elébe kerülő egérre, akár éhes, akár nem, minekfolytán sokkal többet pusztít, mint amennyit el tud fogyasztani. Ha sok zsákmányra akad, akkor rejtekhelyére viszi azt és alkalom adtán, ha szűkebb sorba kerül, onnan előszedi. Csak ha nagyon éhes, akkor falja föl azonnal a megragadott egeret; rendes körülmények között leszabdalja a fejét és a többit – ha esetleg csak rövid időre is – eldugja. Az erdei fülesbagoly – málon fekvő, erdei szarvasbagoly, fülesbagó – Magyarországon elég gyakori, főleg állandó madár. Igen erős tél idején részben elvonul, vagy kóborol, de viszont északról is érkeznek hozzánk téli vendégek. Ezek is rendesen csapatokban vannak és a réti fülesbaglyok módjára az egérjárásos vidékeken gyülekeznek. Nálunk elég gyakori fészkelő madár, amely mindenütt megtelepszik, az alföldi ligetekben és erdőkben éppen úgy, mint a hegyvidék fenyveseiben. Ertl Gusztáv Liptó megyében még 1000 méter magasságban is fészkelve találta. Az erdei fülesbagoly, mint egy legnagyobb egérpusztítónk, föltétlenül hasznos és a törvény által is védett madár. Dr. Greschik Jenő gyomortartalomvizsgálatai alapján a következőket mondja róla: „Az erdei fülesbagoly az év minden szakában az egérféléket pusztítja s így egyike leghasznosabb baglyainknak. Néha elfog egy-egy apró hasznos madarat is, gyakrabban verebet. Hogy az apró madárságot csak szükségből szedi fel, fényesen bizonyítja a bácsér-babapusztai vizsgálati anyag, hol a fülesbaglyok egyetlenegy esetben sem fogtak el hasznos madarat, pedig a madárvédelmi állomássá berendezett parkban a közvetlen közelükbensűrűn fészkelő madárseregből ugyancsak akadt volna válogatni való.”
Erdei pinty
Széncinege nagyságú énekes madár. Ősztől nyárig találkozhatunk vele, akár minden nap, hiszen gyakori fészkelője hazánknak. Erőteljes ének
ét folyamatosan hallhatjuk, így nemcsak gyönyörű külsejével hívja fel magára a figyelmet, hanem dalolása is elárulja a pinty hollétét. A rövid erős csőre is mutatja, hogy elsősorban növényi eredetű táplálékot, magokat fogyaszt.
Fakusz
Mielőtt nem foglalkoztam volna a madarakkal, nem ismertem ezt a karakteres szárnyast. Igaz, nem is túl feltűnő madár. Nevét a fa és a kúszás szó összemosásából kapta. Őt ugyanis a fa törzse körül érdemes keresni, mert ott tornássza fel magát egyre magasabbra. Fészkét a fák repedésébe, a törzs és a kéreg közé építi. Elsősorban rovarokkal tömi meg a pici hasát.
Fekete gólya
A fekete gólya ellentétben a fehér rokonától, az embertől, elidegenülten, tőle a lehető legmesszebb él. Ránézésből látszik, hogy semmivel sem lehet összekeverni őt. Sokat sajnos nem is láthatunk belőle, ugyanis alig 250 pár fészkel hazánkban, de ez is már nagyobb szám az elmúlt évekhez képest. Természetvédelmi értékét is 500. 000 Ft-ban állapították meg. A Gemencen, Tisza –tón és a Szigetközben is megpillanthatjuk őt.
Fülemüle
Külleme alapján nem is sejtenénk, hogy Európa legváltozatosabb hangú énekes madara. Rátalálását elsősorban a dalolásának köszönheti, mert amúgy a bokrok mélyén megbúvó faj. A 300 különböző stróf
át fújó madár kenterbe veri az énekes rigót is, ki 240–el áll a második helyen. De a többi flótással ellentétben ő este sem dugja el a csőrét, hanem a sötét beálltával is fújja a magáét.
Holló
Legnagyobb termetű varjúféle. Szárnyfesztávolsága elérheti a másfél métert és tömege akár másfél kiló is lehet!
Csupán 3000 pár fészkel hazánkban és a Szigetközbe is bevetette magát. Lipóton többször is láttam már. Természetvédelmi értéke 50. 000 Ft. Éles terepen, távolban a varjúktól,a hangja alapján lehet megkülönböztetni. Ő ugyanis kissé úribban, raccsolóbban mondja a mondanivalóját.
Kék cinege
A
cinege nemzettség közepes méretű tagja. Állandó madár, télen-nyáron
bárhol felbukkanhat. Környékünkön szerencsére nem is kell túl sokáig
keresni, hiszen a gyakori fajok közé tartozik. Tavasztól őszig
hernyókkal, pókokkal, rovarokkal táplálkozik. Odúban költ. Megfigyelések
szerint a fiókanevelés során naponta 300-nál is több alkalommal hoz
eleséget fiókáinak.
A kék cinege amúgy nem túl alamuszi állat. Ha gyűrűzés során kézbe
kerül, heves harcot vív az emberrel és támadja, csííípi a hozzá képest
óriás fogvatartóját.
Léprigó
Európa legnagyobb rigófaja! 28 cm. Nálunk elsősorban a hidegebb időszakban látható, ősztől tavaszig. Amint lehull a lombkorona és elővillannak a fagyöngyök, máris kereshetjük körülöttük a szárnyast. Ő ugyanis előszeretettel eszi és védi a fagyöngy termését. Kerregő hangja pedig összetéveszthetetlenné teszi minden madárral. Legjobban talán egy olyan biciklire ha sonlítható, mely épp akkor dobta le a láncot. De párcsalogató éneke viszont gyönyörű és messze hangzó! Nekem az egyik kedvencem.
Meggyvágó
Április ide,május oda újságunk mostani számában egy olyan madárral szeretnélek megismertetni, mely évszakoktól függetlenül éli világát aKárpát–Medencében. Itt van télen, amikor a havat hordja és itt kókad nyáron is, mikor a kánikula fakítja ki a tavasz üde színeit. A meggyvágó hűségesenés nem túl hangosan bújik meg az erdőkben és a házaink között. De mit ír róla Hermann Ottó? (forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár) „Nem igazi vándormadár, mert csak kemény telek idején húzódik melegebb tájakra. Őszkor azonban leszáll az előhegységből az aljakba és be még az emberi hajlék közelébe is, a mikor aztán nagyon nyughatatlan életet folytat. Óvatos, vadmadár létére mindentől megriad és szökik, röptében élesen sivító zü-zü-zü hangot hallatva. Már csőrének feltünő hatalmas volta is elárulja, hogy táplálékának szerzése nagy erővel jár és ez úgy is van, mert legkedvesebb eledele a legkövesebb cseresznyemag, úgy a meggyé is, a melytől a madár neve ered. Rendesen kis csapatokban jár s jó prédára akadva, nagyon csendesen viselkedik, úgy hogy csak a kemény magvak feltörésével járó csattanások hallhatók; csőre egyenesen ilyenekre van alkotva. Az alsó káva mélyedésébe beléfekszik a mag, a felső káva bordázott, a magvak őrlésére kiválóan alkalmas. Oly cseresznye- vagy meggymagot, a melyet az ember testsúlya csak a csizmasarokkal bír felroppintani, ez a
madár csak úgy kihüvelyezi. Tavasz felé, mikor magvakban megszorúl, rügyeket csipdes és ekkor káros. Egészben gyéren előforduló madár”.
Nagy Fakopáncs
A madarászokat a kívülállók csodabogaraknak képzelik. Ránéz egy madárra és tudja, hogy micsoda. Pedig az amatőr és középszintű madármegfigyelés nem nagydolog. A profi szint már egy másik kérdés…
Ha valaki ránéz a harkályra és tudja, mit kell nézni rajta, ezernyi kérdésre kap választ. A nagy fakopáncs tarkóján ugyanis ott a piros sáv, azaz hím madárral állunk szembe. A bajuszsáv összefüggő, nem szakad meg, így lett nagy fakopáncs a neve.
Ha megszakad, akkor balkáni fakopi kopácsol előttünk.
Ennyire egyszerű a madármegfigyelés.
Nyaktekercs
Európa egyetlen vonuló harkályfaja. A többieket egész évben megfigyelhetjük, de a nyaktekercset csak áprilistól októberig láthatjuk. De nemcsak ettől és rejtőzködő tollruhájától lóg ki a többi fanyüvő közül. Ő ugyanis nem épít fészket! Mások által odúkat foglal és használ. Nevét sem véletlenül kapta. Ha ugyanis kézbe vesszük fejét, ide-oda tekergeti, ettől kapta a nyaktekercs nevet.
Őszapó
Az Őszapónak már neve is sejteti:nem valami halfarkassal vagy keselyűvel van dolgunk, hanem egy kedves kis madárral mely könnyen válhat érdeklődésünk középpontjává. Ha ránézünk, máris szemünkbe ötlik különleges, mással össze nem téveszthető testfelépítése: az őszapót a többi madárhoz képest aránytalanul hosszú farka még repülés közben is felismerhetővé teszi. Ha az ágon ugráló példányokat nézegetjük, még ellenfényben is könnyen beazonosíthatjuk őket. A 13-15 cm hosszából csak a farka 7-9 cm! De miért is növeszt ekkora tollakat? A megfejtést a téli időszakban találjuk meg. A rokonaival, széncinegékkel, kék cinegékkel nyáron a bőséges rovargazdagságban semmi konfliktusa nem származik. Mindenkinek jut táplálék bőven. A zord idő beálltával megváltozik a helyzet. Mikor a minden egyes csőrnyi falatért keményen meg kell dolgozni, na, akkor válik érthetővé a hosszú farok. A nagytestvér, széncinege ugyanis a „vastagabb” ágakon keresi a rovarokat, a maga 20 grammjával. Kék cinegénk már vékonyabb ágakra is merészkedik, mígnem a pehelysúlyú őszapó az ágak végén (hová más cinege társai már nem merészkedhetnek) artistáskodik a hosszú farkával és innen gyűjti be a pici pociba valót. Az őszapóval még szerencsére gyakran találkozhatunk városaink, parkjaink, ártereink fáin. Szinte bárhol rábukkanhatunk. Sőt, ha megállunk a közelükben, és mozdulatlanul figyeljük őket, akár pár méternyire is megközelíthetnek bennünket, és akkor már távcső nélkül is gyönyörűen meg tudjuk figyelni ezt a bizalmas madárkát. És amikor egy csapat őszapó szríí–szríí-zik, akkor újra ráeszmélünk, milyen szép is a természet és miért van egyre nagyobb igény a természetvédelemre.
Seregély
Ha
azt mondjuk seregély, az emberek többségének ökölbe rándul a keze és
fúj a madárra. Holott azt sem tudják, hogy néz ki. Nem is olyan régen
történt velem egy sztori. Ismerőseim szóltak, figyelj, milyen szép madár
van ott, mi a neve? Az a seregély! Micsoda? Kergessük el rögtön. Pedig
Hermann Ottó: A madarak hasznáról és káráról című könyvében az
alábbiakat írja róla (forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár) „Évi munkája
mégis csak ezerszer több haszonnal jár, mint amennyi kárt okozhat.
Fogságban nagyon tanulékony, szelíd és kedves madár; eltanulja a nótát,
még a szót is. Gazdájához ragaszkodik. Alkonyatkor szereti a nádast
megszállani s ilyenkor oly zsinatolást visz végbe, hogy a malom zugójára
emlékeztet.
Amíg a magyar földet gulya, ménes, nyáj legelve járja, védeni kell a seregélyt.”
Szajkó
Ő egy igazi karakteres madár! A varjúfélék közé tartozik, bár, ha hangját meghalljuk, ez nem is tűnik annyira elképzelhetetlennek. Ő aztán több díjjal is rendelkezik. Többek között őt nevezik az első erdésznek. Ugyanis spejzol a drága. Eldugja ugyanis a makkot a földe, gondolván az ínségesebb időkre. A bibi viszont az, hogy nem mindig találja meg, így a sorsára hagyott magvakból fák cseperedhetnek. Mellesleg a szerelmi időszakán kívül figyelme sem lankad és riadót fúj az erdő lakóinak, ha bajt észlel. Nekem az egyik Gerecsés egérke fotómat hiusította meg, mert „leadta a drótot” a kisemlősnek hollétemről, így a négylábú kereket oldott.
Vörösbegy
Vörösbegy az egyik legkedvesebb rigóink közé tartozik. Pici, mindössze 13 cm és 18 gramm súlyú. De, hogy mindezek ellenére rigó, valójában akkor derül ki, amikor kinyitja csőrét. Dallamos éneke jókedvre deríti az embert, de nem csak tavasszal, hanem még novemberben is! Ő ugyanis ősz végén a hideg és nehéz ködös időben is rágyújt egy nótára, amitől a nyirkos levegő is barátságosabbá válik.
Zöld küllő
Mindig nagy odafigyelést okoz, ha egy 30 cm-es, zöld színű, hosszú hegyes csőrű madár toboroz le alkalmilag az egyik gyümölcsfán. Többen mesélik izgatottan történetüket, melynek főszereplője a zöld küllő lehetett. Ő is a harkályok közé tartozik, csak épp látványos tollruhája ébreszthet kételyt a kertészkedőkben. A klü klü klü kiáltások tulajdonosa azonban táplálékának többségét a fű közül szerzi, hiszen ott kutatja fel a hangyabolyokat. Ha pedig egy ilyenre rátalál, nagyokat lakmározik a számára ízletes csemegéből.
