Bejelentés



Madár- és Természetbarát Portál
"Légy szerelmes az életbe" Hobo

MENÜ

Ingyenes Angol online nyelvtanfolyam kezdőknek és újrakezdőknek. Ráadásul most megkapod ajándékba A Hatékony Angol Tanulás Titkai tanulmányom.









10 ok, amiért a madarak mégis szerethetők



A lombos erdő sáros ösvényeit taposva, a nádas vad, erős illatát lélegezve, a mező kellemesen hűsítő szelét érezve kevesek fejében fogalmazódik meg az a gondolat, mely szerint a hazánkat is benépesítő, kb. 400 madárfajból nem kevés kerül a konfliktusok középpontjába. Olykor az emberi jellemek rothadó bűzös trágyadombjáról gubizott, tulajdonságoktól vezérelt Homo Sapiens szór átkot az egyik szárnyasra, de van, hogy csak az önimádó jellemű emberekből fakadnak ki oly szavak tollas barátinkra irányulva, mely undorral tölt el minden jó ízlésű értelmes lényt.



1. Mikor kerülünk tollas barátaink által nézeteltérésbe? Többnyire csak akkor, ha ők ugyanazt akarják, mint mi.



A kárókatona pl., több mint 50 millió éve a halat eszi, és technikánk is elérte azt az állapotot, hogy csökkenthetjük a „konkurencia” létszámát. Ezt nagyon fontos még az elején kihangsúlyozni. Még ma is a természetfilmekben és iskolákban tanítják azt a hibás nézetet, mely szerint a múlt embere a természet megvédése érdekében nem irtotta környezetét. Érvelésük szerint ők tudták, ha sok halat szednek ki a folyóból, akkor nem lesz jövőre elég hal, ami majd kis halat tenyészt. A múlt embere ezzel szemben kizárólag azért nem használt halradart vagy egyéb elektromos kütyüket, pl. műtrágyát vagy rovarirtó vegyszereket, mert nem volt neki! Az ember tönkre teszi környezetét, és ilyen körülmények között már a kárókatona napi 40 dkg hala is bántja a szemét! Régebben pl. a Duna-deltában a madár torkára gyűrűt húztak, és ezzel halásztak. Holott ez nem humánus megoldás, de ebből is látszik, amikor nem tudták terv szerint ennyire leapasztani a halak állományát, akkor bizony a kárókatona is segítője volt az embernek. Aki azonban most is kimegy a természetbe és nem csak bizonyos mennyiségű hal kíséretében hazatérve érzi jól magát, annak javaslom, nézze meg őt, a kormoránt is! Csodaszép állat, főleg az év első felében, nászruhában. De még, ha csak októbert is alapul vesszük, lássuk meg a tökéletes röptét, mely elsősorban csodálatra és ebből fakasztható szeretetre adhat okot!



2. A következő madárról ez azonban nem mondható el. Ők ugyanis még ma is hasznos tagjai a gyümölcsös kertekben élő gazdák számára, legalábbis tavasztól kora nyárig.



Utána, ha nem hoznak hasznot, az elmúlt hónapok segítő munkájáról megfeledkezve amnéziába esünk és csak a várható károkról hallhat az ember. Holott kétségtelen, hogy a seregélyt riasztani kell a szőlősorok közül, mégis, az igazi bor alapanyagának előállításával nem foglalkozók tucatnyi érvet tudnak felsorakoztatni megszeretés végett. A mókás madár remekül utánozza pl. a sárgarigó hangját. De sajátos csettegése is lehet vonzalmunk alapja. Én ezek miatt is imádom őket. Ha odavesszük azt a felfoghatatlan tényt is, hogy ennek a pici madárnak a szíve a vonulása alkalmával percenként 700-at ver! Na, erre legyünk képesek. Ha még ezzel sem sikerült mindenkit lenyűgöznöm, nézzenek meg közelről egy húsvér seregélyt. Csillogó tollruhájánál már csak a vicces sétálgatása gyújthatja ki bennünk a rokonszenv lángját. Ugye milyen nehéz visszautasítani ennek a kellemes teremtménynek a szeretését, ha nem csak a szőlőzabálásról esik szó.



3. A gyurgyalag már jóval több emberben okoz melengető pillanatokat. Lássuk okait. Az első a fizikális, mely szerint, ha látjuk őt, többnyire melegünk van, hiszen ő csak májustól szeptemberig tartózkodik környékünkön.



Igaz, méhész barátaink annyira nem örülnek, hiszen megcáfolhatatlan tény, hogy esős időben vagy vonuláskor lecsúszik a gyurgyóka torkán pár féltve őrzött zümi. Mivel a mézkészítő szakemberek nem csak szeretetből imádják tartottaikat, mint pl. a pókimádók a hálószövőket, nehezen nyelik le a keserű pirulát látva zsetonjaik, miként gurulnak a gyurgyalag torkába. Úgy gondolom, mi sem tennénk másképp! Ők is jövedelemből élnek és nem e trópusi színekben pompázó madár jóllakására szakosodnak. De emellett nem lehet ennyire izolálni, elszigetelten mindentől külön tekinteni a természet alkotó egységeire. Legyen virágport termő növény, de ne legyen gyurgyalag. A természetre egyben kell ránézni és nem csak a hasznot hozó egységeire. Bár ennek is megvannak a maga zsákutcái. Pár hónapja beszélgettem egy vízügyért felelős természetbaráttal, ki mesélte, hogy ahány terület, annyiféle kérés érkezik hozzá. A halászok, vadászok, mezőgazdászok, természetvédők mind-mind máskor szeretnék a terület elárasztását, vizek duzzasztását. Ha tehát az ember kezében van egy döntés is, azzal sem lehet mindenkinek jót tenni. A méhészek örülnek a múlt század elején kivadult kanadai aranyvesszőnek, mi, a Kárpát-medence növény- és állatvilágáért aggódók és küzdők már kevésbé.



4. A mindenki számára ismert verebek feje fölött is pálcát tört a közép–európai népesség.



Nehéz ma már olyan embert találni, aki lelkesedne az ugribugri népségért. Ennek több oka is van. Az első, hogy nem ismerjük! Ha ugyanis megkérdeztem az ítélkezőktől, hányféle verebet ismernek, már apadt a határozottságuk. Ezt fokozhatjuk azzal, hogy eltudják-e képzelni, hogy fejenként mennyi szövőlepkét fognak el óránként a virgonc csapat tagjai? 57-et! Na, és még hozzá tesszük, hogy Angliában állományuk 30-40 év alatt (nem félre írás!) 97%-kal csökkent! Ez már megenyhíti a kőszívűeket is. De azért olyan hangosak, zajosak, szavalják többen szüntelen. Ők még nem találkoztak azzal az úrral, ki egyszer egy hansági magaslesre tévedt fel hozzám és rövid „interjú” során mesélt a verebekről. Neki a kedvenc madarai. És a miért kérdésem elhangzása után, mosolyogva mesélte. Mert olyan kedvesen csivitelnek. Azóta, ha rátalálok én is egy csapatra (holott előtte is szerettem őket), fülemben is szórakoztató hangként csengenek énekük. Úgy kell nézni, hallgatni a verebeket, ahogy az úr mondta és máris minden rendben a verebekkel.



5. A feketerigó hímjét nincs városlakó, ki ne ismerné. Igaz a tojókkal már más a helyzet, és ha pl. egy tanteremben lejátszottam a mester hangját, nem skandálták a zeneszerző nevét kórusban.



De azt a tényt, hogy a gyümölcsökben kárt tesz, egyre gyakrabban vetik a szemére. Sőt, néhány lelkileg kissé érthetetlenül beállított egyént még a tavaszi hajnali koncert is irritálja. A feketerigó kétségtelen a városokban kialakult helyzetekhez remekül tudott alkalmazkodni és emiatt elterjedt. Ahogy azonban Győzikéről is megoszlanak a vélemények, a rigót is górcső alá tették. Annyi bizonyos, hogy az énekes madarat csak nagy nehézségek árán sikerült „befeketíteni”, aki azonban keresi ennek a módját, vélhetően meg is találja. Emellett azonban a hozzánk hasonló gondolkodásúak, holnap is megállnak majd a fán éneklő madár alatt és gazdagodnak az általa nyújtott élménnyel.



6. A fehér gólyáról sokan úgy gondolják, nem lehet rosszat mondani. Azért a XXI. század embere nem csak a Jupiter Holdjait képes vizsgálni, hanem a nép madara címet viselő szárnyast is le tudja szólni.



Az illatosított vécépapírhoz szokott kultúrember szemét ugyanis már böki a kelepelők által ürített „mész” látványa, főleg, ha az épp a házuk előtti járdára potyog. Eddig és persze sok helyen még ma is élményszámba megy ennek a madárnak az érkezte és jobban várják a fészkére szállást, mint a Való Világot újra a tévében. Vannak azonban, kik az ürülékére panaszkodnak, és emiatt korholják a szárnyast, majd autóba ülnek, és nem gondolják el, hogy a négykerekű által kilövellt melléktermék károsabb a saját egészségük számára, mint a gólya után ottmaradt vizuális „seb”. Ők viszont csak bemennek mérgesen a szobába, előveszik a Németországból kamionnal ideszállított sört és megelégedetten isznak belőle. A többség meg gyönyörködik a gólya látványában és örül neki, hogy láthatja az 5000 pár egyikét, mely hazánk területén ékesíti a falvakat, városokat.



7. Amint az ősz komorabb arcát mutatja, megérkeznek észak felől a látványos meseszép madarak, melyet nemes egyszerűséggel vetési varjúnak neveztek el. Mivel városba is gyakran látogat, a hétköznapi közlekedéseim során van lehetőségem szondáztatni ismerőseimet a róluk kialakított képről.



A listán szerepelve joggal feltételezzük, népszerűségük nem vetekedhet a franciakrémessel. A nagy csúnya, fekete madár sokakban okoz visszatetszést, sőt, egyenesen ellenszenvet, vélhetően nem ismerik Konrad Lorenz róluk írt tanulmányát, amint jómagam sem a pulóverkötés szabályait. Innentől kezdve nem tudom átélni, micsoda remek érzés lehet hosszú hetek építő munkája révén összebűvölt fonalakból álló pulcsit egyik szerettünk részére átnyújtani, mely kellemes melegséggel látja majd el kívül-belül. A varjúkat, mint kedvenc madaraim egyikét viszont megkülönböztetett örömmel fogadok. Gábor madárbarátunk édesapja furcsállotta, miként a varjúk éjszakázó helyeit kerestük fel előre megfontolt szándékkal. Nem elég nektek az út közben látottak, mosolygott. De tudta a madarak iránti vágyunkból eredő választ, mely elidegenít minket a játéktermek vagy egyéb szórakozó helyek világától. A varjúk példamutató életét „Az ember nem lehet varjú” http://madarbarat.5mp.eu honlapról olvasható. Ennek lényege, hogy sok olyan tulajdonsággal rendelkeznek, melyek az erkölcsös ember szemében magasabb helyen szerepelnek, mint a varjúk iránt mutatott ellenszenv.



8. Akinek van madáretetője és óvja, védi kedvenceit, felháborodottan, majd elszomorodó szemekkel nézheti, miként a karvaly éhségétől (és nem szórakozási igényétől) vezérelve a sárga mellényesekből emel el egyet–egyet.



Ő azonban nem tesz mást, mint mi az üzletekben, amikor elemeljük a műanyagba öltöztetett hús egyikét. A különbség azonban annyi, amíg az ő prédája az elejtés pillanatáig a szabadban élt, addig pl., csirkecombunk eredőjét csak egy miniatűr helyen tartották fogva és csak evésre-ivásra volt hivatott létezni. Ha tehát a humánusság szempontját vesszük figyelembe, a karvaly előttünk áll! Ja, kérem, hogy mi erre nem vagyunk kíváncsiak, az már kérdés. Attól függetlenül még így van. Az ember tehát ilyenkor fogja be a száját, együk a csirkecombot, de ha nem is minden pillanatban erre koncentrálva, akkor is legyünk tudatában annak, hogy a madáretetőre lecsapó karvaly aránytalanul kevesebb kellemetlenséget okoz a cinegének, mint mi az asztalunkon ízletesen feltálalt volt élőlénynek.



9. A vetési lúd elsősorban a szántófölddel rendelkező gazdák kevésbé rajongott madarai közé tartozik. Ősz derekától több ezres, tízezres csapatok érkeznek meg hazánkba.



A Fertő–tó, Velencei–tó, tatai Öreg-tó vizein éjszakázó madarak napközben a vetést járják és csipegetéssel fedezik a napi energia szükségleteiket. A gazdák azonban nem örülnek, akiknek a földjéről laknak jól. Ha azonban nem csak a sült libacomb élvezetét keressük a ludakkal kapcsolatban, legyünk részesei pl. a kihúzás vagy épp a behúzás élményének. Napszakváltáskor ugyanis a szárnyasok az éjszakázó helyükről kifelé, illetve befelé közlekednek. Aki egyszer megtapasztalja ennek az élményét, más szemmel néz majd a kabátok cipzárjait felhúzó nehéz ködös időjárásra. Örök élménnyé válhatnak azok a didergő hajnalok vagy fagyos esték, de az otthoni kiolvadás után már csak a feledhetetlen élményre emlékszünk.



10. Az emberek a madarakkal ezernyi helyen találkoznak, és ebből, ha mind a ketten ugyan azt akarják, konfliktus származik. De azért nézzük reálisan a helyzetet. Hány embernek zabálta meg halát a kárókatona? Hány embernek legelte le szőlőjét a seregély? Az emberek többsége számára nem jelent tragédiát tollas barátaink élni akarása, étkezése, ürítése, éneke. Annál többen vagyunk azonban azok, akik látják, hallják őket. Minden kertbe, utcára kilépő lény találkozik a madarakkal, amikben óriási lehetőségek rejlenek.

Tegyük fel, hogy madarakra fittyet hányó barátunk útnak indul á pontból b-be. A művelet során leszegett fejjel kedvetlenül darálja le a távot és mindezt megtetőzve még rémes képeken agyal, melytől horrorisztikus grimasszal érkezik meg. Ha nem is ennyire kisarkítva, de ismerős kép? Nézd csak meg a boltba járókat vagy a parkoló autóból kiszállókat!



Minderre a feladatra egy természetbarátot kérünk fel, aki az összes érzékszervét rátapassza a körülötte élő világra. Megtalálja a Szent István király út járdája mellett virító kamillát, de a feje fölött kju, kja kiáltásokkal csapongó csókákat is. Barátunk elmosolyodik az ősz elején újra hangját próbáló rozsdafarkún és boldogan nyugtázza, hogy a zöldikék is a „helyükön” vannak. Megáll kenderikét csodálva a járda szélén, de hihetetlenkedve merevedik szoborrá, amint a nagy póling városa fölött kel át.
A madarak kiapadhatatlan örömforrások településeinken. Mézes bödönként is tekinthetünk rájuk, amik csak arra várnak, hogy nyúljunk le értük. Aki azonban szétgurult igazgyöngyökhöz hasonlítja őket, az sem jár messze a valóságtól, hiszen, ha mindet sikerül megtalálni mire oda érünk, ahová megyünk, igazán boldog emberek leszünk.
De a madarak csupán lehetőségek! Miért kell észrevenni őket? A fenti példa mutatja, aki észreveszi őket ugyanabban a helyzetben, az boldog lehet. Aki nem, szomorú. Már pedig egy adott helyzetben egy adott helyen mi választunk boldogság és szürke unalom között! Ha a seregélyről a hangjai jutnak eszünkbe, mosolygunk, ha a verébről a kedves csivitelés, akkor is derültek lehetünk.
A fenti sorok arra voltak hivatottak, hogy döntésre késztessem a Kedves Olvasót!
Ha két ember áll egymás mellett, az egyik örül, a másik egyhangúan áll, melyik bőrébe bújna? Erről a választás szabadságáról szól a madarakhoz való hozzáállás is! Nekünk kell dönteni! Melyiket akarjuk!
A természet szeretete lehetőséget ad az örömteli életvitelre. Akinek van kedve, próbálja ki és mosolyogjon velük és meglátja, nem is annyira nehéz dolog, csak (azt viszont tényleg!) akarni kell!




Nagy Kornél












Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!