Bejelentés



Madár- és Természetbarát Portál
"Légy szerelmes az életbe" Hobo

MENÜ

Ingyenes Angol online nyelvtanfolyam kezdőknek és újrakezdőknek. Ráadásul most megkapod ajándékba A Hatékony Angol Tanulás Titkai tanulmányom.









 

Üdvözöllek, Kedves Olvasó egy újabb kirándulás rajtjánál. A következő pár oldal olyan tájról fog szólni, melyen szégyen ide, szégyen oda, ez idáig még nem jártunk. Szüleim viszont többször, s anyu fejébe vette, hogy most megmutatja nekünk írott kő és környékét.


2014. június 29-én, reggel, valamivel 8 óra után ráérősen ültünk négy kerék fölé, hogy pár óra múlva Kőszeg házai közt csalinkázzunk, melyet falvak, s határátkelő követett. Jé, megint Ausztriában vagyunk? Nézzük, merre vezet az út tovább. Izgalmas szerpentineket kesze-kusza útszakaszok követtek, csak úgy kóvályogtunk az egyre csak emelkedő utakon.

 

 

Egyszer csak parkolóhoz értünk, hol „túravezetőink” szóltak, megérkeztünk. Szép dolog a szélvédő, a táj valódi arcát azonban eltakarja. Így a tovább haladásra a lábakat hívtuk segítségül, melyek az erdőbe vezettek.

 

Na, gondoltam itt sem árt kiélesíteni a távcsövet, de első körben nem rá volt szükség. Az út széle ugyanis már távolról díszelgett a gyűszűvirágoktól. Húúú, a mindenit. Micsoda meseszép látvány! Be is húztuk a féket, és lehajolgattunk a báli ruhában pompázó növényekhez. Honnan kaphatták nevüket?

 

 

Ránézésre nem volt nehéz megfejteni. Ha valakik, hát ők biztosan hasonlítottak a gyűszűre.


A család azonban nem csak az első látványosságig tervezte útját, így tovább indultunk a komfortos túraútvonalon. A gyalogos sztráda enyhén emelkedve kanyargott előttünk, melyet szakaszosan toltunk magunk alá. Megállásra volt ok bőven. A kiépített útvonalon folyamatosan pihenők és tájékoztató füzetek kényeztették a kirándulókat, melyet Rékának és Bálintnak mind egytől egyig meg „kellett” néznie. Persze azért közben a fülünket nem tapasztottuk be, így sorra érkezett be rajtuk a csilpcsalpfüzikék vidám jellegzetes éneke. Egyik kanyarban még tőlünk pár méterre szóltak, a következő szakaszon pedig már az erdő közepéből nyomta valamelyikük lelkesen. Hohó! Kit hallunk a ránk boruló fák fölül? Egy hollót! Óóó, mintha a Gerecsében lennénk! De itt egy picit magasabban voltunk, no meg ezek a tűlevelűek sem annyira jellemzőek egyik kedvenc hegységünkre. A hatalmas varjúféle elkiáltotta magát, s nem is hitte volna, hogy alatta mennyire örülnek neki.

 


Egy dolognak azonban talán még jobban! Az pedig egy épület volt, mely kirajzolódott az út végét jelző tisztás közepén. A hatalmas kövekből álló torony jelezte, megérkeztünk. Felértünk az Írott-kőre. Azta! Micsoda kilátó! Nézzük meg, mit láthatunk a tetejéről! Beléptünk hát a toronyba, melyben a csigalépcső vonalát követve surrantunk fel első, második, majd a harmadik tető szintre.


 

Holott a borongós idő megfosztott minket a makulátlan panorámától, azért így sem panaszkodtunk.

 

 

Előttünk és alattunk hevert hosszú kilométereken át a táj! Bele sem merek gondolni, milyen lehet például egy 6000 méteres csúcs tetejéről a kilátás, ha innen 882 méteres csúcsról ilyen.


Idővel azonban nemcsak a táj képében szerettünk elmerülni, hanem bizony a lent várakozó szendvicsekben is. Leindultunk meggyőződni, tényleg olyan finomak-e? Pira mama gondolt mindenre, s gombamód bújtak elő a termetes fasírotozottaktól és ropogós salátáktól vastagra hízott zsemlék. Újra feltankolva, kíváncsiságunk áthajtott a határon innenre vagy túlra – attól függ, honnan nézzük. A lényeg, hogy Kőszeg felé vettük az irányt és a magyar oldalon ereszkedtünk lefelé. Sorra nyíltak meg az újabb és újabb arasznyi egyenesek, melyek végén egy újabb kanyar tette fel a kérdést. Mi lehet mögötte? Megnéztük, csak idő közben kissé eltávolodtunk a csúcstól, valamint bázistól, így a józanész megálljt parancsolt a szívnek és visszafordította a lábainkat. Mikor újra visszaértünk Írott-kőre, megmásztuk a kilátót, majd búcsúra intett kézzel ereszkedtünk visszafelé.

 


Az ismerős úton mintha az emberek is ismerősök lettek volna. Itt ugyanis még szokás, hogy aki szembe jön, annak köszönünk. Erre pedig volt alkalmunk bőven, hiszen kirándulókban nem volt hiány. Fiatal családoktól a nyugdíjas generációik számtalan bakancsos kirándult, melyek hovatartozását az üdvözlésükből könnyen kiderítettük. A határt látszott, nem vette senki sem komolyan. A hegy egyik vagy másik oldalán legalább annyi magyar hangot hallunk, mint osztrákon. Így kavarogtunk, mint egy vegyes erdőben a különböző fák.


A parkolóhoz érve feltöltődés következett, majd négy kerékre szálltunk és elindultunk a lefelé kanyargó aszfaltkígyón. Erre - arra dőlt a kaszni, dolgoztak alul a gumik rendesen. Következő állomásunk azonban jóval a világ vége előtt érkezett, így pár kilométer múlva újra leparkoltunk, hogy ostrom alá vegyük a Lékai-várat. Be is indultunk nagy lendülettel, de mint kiderült, a kapu tágasra tárva várt minket, így elég volt csak besétálni rajta.


 

 

A hatalmas falak nemcsak bennünket, hanem a sarlósfecskéket is odavonzották. Igaz, nálunk Mosonmagyaróváron a városközpontban szinte háziállatok lettek, hiszen nap, mint nap az erkélyünk előtt visítva száguldoznak. Azért, az osztrák példányaik is megmutatták, mit jelent a világ legjobb repülői közé tartozni. Nyílvessző módjára suhantak, cikáztak az égen, öröm volt őket nézni.


Jé, de mit keresnek itt ezek a méretes bábuk? Egy szabadtéri sakktáblára találtunk, melyet Réka és Bálint ki is próbált. Akár csak azt a hagyományos kuglipályát is, melyet pár méterrel feljebb találtunk. Itt főként 6 éves férfink görgetett lendülettel, csak úgy feküdtek a bábuk a golyók érkezése során. A várudvarban azonban nem voltunk egyedül. Egy bizalmas rozsdafarkú is kikíváncsiskodott és vele fogócskáztam egy picit.


Lassan visszasétálgattunk a parkolóba, majd újabb, egyben utolsó állomás következett. A domb alatt ugyanis egy tündéri kis tó vize csillogott, mely körbesétálásra várt. Az addigra piano üzemmódba kapcsolt hat fős csapatunk szolidan kezdte meg a korzózást. Kezdetben „csak” a vár és a tó együttesének látványa bűvölt el, majd a másik oldalon csörgedező patak dobott még egyet a rajtunk. Micsoda tiszta víz, látszott a meder alján simára koptatott ezerszínű kavicsok számtalan formája. Mindezt szalagként hidak díszítették, honnan újabb túra útvonalak indultak a szemtől elzárt területekre.


 

Az óra azonban lassan jelezte, ez a nap hamarosan véget ér. Így, ha nehezen is, de ezer emlékkel gazdagodva visszaballagtunk az autókhoz és elkezdődött a motor koncertje, melynek végén a hazaérkezés dala csendült fel.


Nagy Kornél

 












Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!