Bejelentés



Madár- és Természetbarát Portál
"Légy szerelmes az életbe" Hobo

MENÜ

Ingyenes Angol online nyelvtanfolyam kezdőknek és újrakezdőknek. Ráadásul most megkapod ajándékba A Hatékony Angol Tanulás Titkai tanulmányom.









Utazás a felhők felett




Hol volt, hol nem volt, a madártejúton túl, ott, ahol az örvös galamb búg, valahol a világvége előtt kb. 15, 4683545664268976 km-rel volt egy település, a neve, Tollasvár. Ennek a csekély lélekszámú falucskának a legvégén, a Kotlik utca hatodik te magad légy számú házában éldegélt egy házaspár, Mari néni és Józsi bácsi. Már holló emlékezet óta együtt éltek egy cinegelábon forgó kis házikóban. Őket látogattam meg az elmúlt időszakban!



Augusztus közepén, egy forró nap utáni kellemes estén Mari néni egy csésze teával csoszogott ki az erkélyre és élvezte, amint a gyümölcsízek kavalkádja összeölelkezik a szájában lötykölődő vízzel. A kedves öreg háziasszony azonban nem csak az ízlelő szervein érzékelte a nagyvilágot. Szemeit boldogan legeltette a tájon. Hol a marhákat nézte a mezőn, hol a kutya csaholása miatt a kopott bodrit figyelte a ház mellől. Egyszer csak a hazai madárvilág egy karakteres képviselője került látóterébe, aki már megkezdte csomagolását.


A testének nagy részét borító sárga tollazata adja nevét a sárgarigónak. A fekete szárnyú madár piros csőrrel igazán dekoratív példánya hazánk lombhullató erdeinek. Ő ugyanis főként ezeken a területeken tanyázik. Igaz, a folyópartok környékén is szívesen üt tanyát. Aki azonban rá „vadászik,” sapkát és meleg kesztyűt nem kell távcsövezéskor magával vinnie. A tavasz vége felé hazaérkező madár már júliusban elkezd készülődni, majd augusztus beálltával útnak indul a messzi Afrikába. Kenya, Uganda, Tanzánia, Mozambik a kedvenc telelőhelyeik, de egyes példányok csak Fokföldnél állnak meg. A sárgarigó hurokvonulók közé tartozik. Ez azt jelenti, hogy más útvonalat használ délre menet és mást hazafelé. Nyaralni a keletebbi légtérben halad Görögország felé, de tavasszal már Olaszország felől érkezik. A legvénebb madár tízszer tudta megtenni ezt a távot és a legnagyobb elmozdulását egy nap alatt 102 km-ben mérték meg.

Ó, de szép vagy! - mormolta magában néném és tovább kortyolgatta teáját. Mivel a falu patikájában elfogyott a Fastum gél, emiatt megérezte az érkező esőt, és úgy belevágott a derekába a fájdalom, mint éles kés a menyasszonyi tortába. Szegény odavonszolta magát a székhez és leszusszant rá egy kicsit. A szemeit azonban továbbra sem pihentette, aminek meg is lett a jutalma. Alig hogy kifújta magát, egy igazi egyéniség szállt fel a közeli almafa csúcsára.

A gyurgyalag ugyanis színpompás külsejével ragadtatja el és lopja szívünkbe magát. Ő sem érkezik az első tavaszi szelekkel. Csupán májusban ér haza és alig pár hónap elteltével, még az ősz beállta előtt újra felszedi sátorfáját és tovább áll. Azonban senki se higgye azt, hogy a gyurgyalag faj egy adott napon vagy héten belül int pát az otthon maradt Mari néninek és Józsi bácsinak. Ők ugyanis egy-két hónapon keresztül viszik véghez ezt a műveletet. Ahogy az iskolába is korábban érkeznek az álmatlanok és az utolsó percben esnek be az álomszuszékok, náluk sem működik másképp.




A mérsékelt övi klímát nem komáló gyurgyókák már augusztusban útnak indulnak, de a Mari nénit imádók és Józsi bácsi borostás képében gyönyörködők október elejéig kitartanak. Igaz, ennek a méhészek kevésbé örülnek, mert ha szembetalálkoznak egy-egy zümivel, hát az a torka mélyén landol. Schmidt Egon azonban tájékoztat bennünket, hogy „kártékonyságuk” messze nem a méhészek által hirdetett arányban pusztít. Ők elsősorban poszméheket, darazsakat, szitakötőket és lepkéket fogyasztanak, méheket elsősorban csak esős időben. Egon felhívja figyelmünket arra is, hogy a rosszul időzített permetezés összehasonlíthatatlanul nagyobb károkat okozhat, mint amit a gyurgyalagok okoznak. E papagájszínekben pompázó madár tehát nem szolgál rá a gyűlöletre, inkább csodáljuk őt, hiszen kerozin nélkül a szigetközi madarak egészen a Kongó–medencéig repülnek, hogy ott áttelelve jövő nyárra újra találkozhassunk velük.

Miután néném kifújta magát és a derékfájás is otthagyta, mint Józsi bácsi a tökfőzeléket, kinyújtózkodott és pár lépést tett az ajtó felé. Alighogy mindezt megtette, eszébe jutott, hogy át kéne szólni Bözsének, a szomszédnak, mert másnap adja kölcsön neki is az Ifjúsági Magazint. A Tollasvár lakói ugyanis természetbarát, de kíváncsi emberek is voltak. Emiatt Kicsiéknek járt az IM, Bigééknek a Bravó Girl, Dagiéknak a Heti főzőcske, Ramóéknak a Lelövöldözlek, a Pintyőéknek a Madárvárta újság. Így családonként csak egy újságot kellett venni, de mivel körbeadták azokat, egy tucat érdekes cikket el tudtak olvasni. Mari néni rajongott Brad Pittért, emiatt ácsingózott az IM-re, hátha újra látja kedvenc pasiját, azzal a cuki fülcimpájával. Át is masírozott a másik nyugdíjas nénihez, majd visszatért szobájába és az esti feladatok elvégzése után jóképű hímről ábrándozva zuhant mély álomba.

A reggelt Józsi bácsi ajtónyikorgatása kezdte. Öreg kutyájához sietett és vitte neki a hamiját. Idő közben felnézett a diófára, hol az ág végén egy kistestű „haramiát”látott.

Szerencsére a tövisszúró gébicsből Hegyeshalomtól Aggtelekig kb. 600 000 pár él, így van esélyünk közülük elcsípni egyet-egyet. Ő sem az Európában eltöltött hosszú tartózkodásáról híres. A sárgarigóhoz hasonlóan szintén tavasz végén figyelhetjük meg, miként kiült egy ág végére és szemmel kíséri a bogarakat. Ezért is hívjuk vártamadárnak!

Ő nem úgy, mint pl. a kiskócsag, ki vízben gázolva keresi hamiját, hanem egy „magaslati” ponton helyezi el harcálláspontját, és innen indítja a pusztító járatait. De nem csak bogarakat szeret, sáskákat és cickányokat, egereket és pockokat is szívesen ebédel. Csoda hát, ha tavaly Mari néni bal kezével szipogva törölgette könnyes szemeit, miközben jobb kezével hevesen integet a babos kendőjével, mint Nagy Feró a koncerteken. Józsi bácsi mesélte, hogy indulás után még odakiáltott, héé, te, és miért hívnak tövisszúrónak. A madár már nem hallotta meg, így a válasz is elmaradt, de azért itt megjegyezzük a valódi okát. Ő ugyanis az elfogott zsákmányának egy részét felfűzi egy tövisre, amiből a nevét kapta. De mindezt miért teszi? Nem tudjuk, az etológusok csak találgatják. Van ki a tartalékolást, spájzolást látja indokként, míg más a tojónak való udvarlásként értékeli a jelenetet. Egyértelmű magyarázatát még nem ismerjük, de ha tavasszal újra itt lesz, megkérdezzük!

Bodri megetetése után, hátra ment a tyúkokhoz, de út közben itt sem unatkozott.

Egy karakteres madár kandikált ki az odúból. A nyaktekercs az egyetlen harkályfajunk, mely faképnél hagy bennünket a közelgő téllel együtt és szeptember végétől délnek veszi az irányt és nem vés ki odút, hanem az üres üregeket foglalja el. 

Búsul is Mari néni miatta és már csak emlékeiben élhet tovább, miként az udvarán szedegeti össze ragacsos csőrével a hangyákat. Ki tudja, talán a kismadár sem érzi jól magát, de tudja, elfogy a hami és repülnie kell. Egészen Kamerunig, Kongóig repül, honnan majd tavaszra fordulva akár már márciusban is újra hazatalál. 

Miután biciklire pattant az aggastyán, a hétszeres Tour de France bajnok Armstrongtól ellesett technikával hajszolta drótszamarát egészen a közeli vegyesboltig, majd „feltankolás” után egy kis tó mellett tekert vissza.
Itt érte még utol a szintén nagy sebességgel közlekedő küszvágó csér. Ők ugyanis szeptemberben húzzák fel a vitorlát és a következő nehéz életszakaszuk a vándorlással fog eltelni.
Ez a madár a Mari néni szívét is megdobogtatja. Ő ugyanis tudja, amit jobb esetben Józsi bácsi nem, hogy a küszvágó csér messzebb utazik, mint a Pista bácsis titkos randi ugandai helyszíne. Ki emlékszik még a négercsókra és azokra a hangulatos naplementékre…



Ábrándozik néném, miközben látja ablaka előtt fecskeként elröppenő csért, ki Mozambik felé feszi az irányt. Végigrepül a Földközi–tenger keleti partjai felett, elhúz a szomáliai vizek felett és kiköt Dél-Afrika vidékén. A küszvágó csér búcsúja azonban nem okoz depressziót a kishalaknak, kik, na, végre elhúzott ez az éhenkórász - felkiáltások közepette szabadultak meg egy ellenségüktől. Amint azonban a húsvét újra közeledik, elmúlnak a csérmentes időszakok!

Na, de a cséren kívül még egy ismerőst üdvözöl a vasember.

Őrül is neki, mert a barna rétihéja sem marad itt télre. A nádasokkal ellentétben az összes többi predátorral nemcsak étkezni jön ide, hanem bizony Petőfi Sándorhoz és József Attilához hasonlóan (vagy talán annyira mégsem) itt is költ! Nevezzük akár a terület mumusának is.




Biztos riogatja szárcsa anya gyerekeit, ha rosszak lesztek, szólok a kenyér szélének – héjának – és elvisz titeket. Igaz, ha ez a párbeszéd nem is történik meg, a környék kis emlősei és madarai akkor is márciustól számolnak ezzel a kockázati tényezővel. A ragadozó ugyanis már kora tavasztól befészkeli magát a nádasba, és ettől kezdve kora őszig nincs is kedve nagyon felhagyni ezzel a szándékával. Idő közben a tojók tojást raknak, melyből fiókák, majd szülővé cseperedő madarak válnak. Mi lesz a végeredménye? Akár 140 cm szárnyfesztávolságot is elérő horgas csőrű, melytől a környék állatvilága nem túl boldog. A ragadozót nézve Józsi bácsi el is ábrándozik egy kicsit. Miért teszi mindezt?

Mert, holott szereti, persze szereti Mari nénit, de mindeközben tudja, hogy e madár öreg hímjei már ideje korán útnak indulnak, amit a tojók csak később tesznek utánuk. ÓÓÓ, mélázik el az öreg!



Nincs többé, miért jöttél be sáros cipővel vagy épp hova tetted a másik zoknid című örökzöld jelenetek. Haverok, buli, Afrika!
Órájára pislant, majd látja, itt az ideje, irány haza! Nyomja a pedált, csak úgy hasítja a levegőt. De fölötte valaki gyorsabban halad el! Ki ez, ki mert lehagyni, ilyen Hamiltont is megszégyenítő tempóban? És mi ez a hang, melyet április végétől hallhat ember fia?

Kevés ember veszi észre a feje fölött eszeveszetten száguldozó és visíííító szárnyasokat, holott, ha tudnák, micsoda képességekkel rendelkezek ők, biztos hozzám hasonlóan tekergetnék nyakukat, ha a territóriumokba keveredne.

A sarlós fecskék messze földön az Afrikában, a Szaharától délre eső tájakon telelnek, és innen indulnak haza. Tavasztól már hazajönnek és nálunk aprítják a rovarokat. Ettől talán még nem is lennénk elragadtatva tőle, hiszen hozzá hasonlóan több száz madárfaj képes erre az attrakcióra.




Amitől azonban kerekre nyílik a természet titkait kevésbé kutató emberek szeme is, hogy mindezt úgy teszi, hogy soha nem száll le a földre! Ha hisszük, ha nem, ez a madár életében egyszer sem repül le a földre! A levegőben gyűjti össze táplálékát, repülés közben a víz fölé repülve, majd érintve azt iszik, és ami talán a legmeglepőbb, repülés közben alszik! Elképesztő életmódja van! Fészekrakáskor sem használja a földet, ugyanis otthonát a levegőből összekapdosott fűszálakból és pihetollakból építi, amit nyálával rögzít össze. Mindezt házak réseiben, zugaiban állítja össze. Szinte hihetetlen, mennyire különleges életmódot folytat mindaddig, míg meg nem látjuk élőben. Félelmetes sebességgel repeszt az égen, nincs azaz ölyv, héja vagy karvaly, ki utolérné őt. A sarlósfecske élete nem szól másról, mint a repülésről.

Lábai annyira picik, hogy járásra alkalmatlanok, csupán kapaszkodásra alkalmasak. Csőre, mint a fecskéknek apró, mellyel ügyesen töltik meg hasukat sétarepülés közben. Testtömegük 70 %-a mellizom, mely szintén a légiközlekedést szolgálja.

A sarlósfecske, mint láttuk, tökéletesen alkalmazkodott a levegőben tartózkodáshoz. A specializáltsága azonban sebezhetővé teszi. Ő ugyanis esős, szeles időben nem érzi jól magát. Ha elbújnak a rovarok, táplálékforrása megszűnik és bajba kerül. Ilyenkor nagy távolságokra akár több száz kilométerre is elkalandozik az éhség vas fogának csillapítása végett. A fészekben maradt fiókák légzése, anyagcseréje 70-90%-kal csökken, testhőmérsékletük alig két-három fokkal magasabb az éjszakainak. Így akár egy-két hétig is képesek túlélni, amíg a szüleik visszatérnek hozzájuk.

Ők azok, kik gyorsabbak nálam! Mosolyog egyet, majd tovább hajt, kissé megtört lendülettel….
De nini, ki van ott fent a villanyoszlop tetején?

Képzeljetek el egy 100 cm magas madarat, melynek a szárnyfesztávolsága meghaladhatja a 2 métert is! Piros lábával, fekete-fehér öltönyével és piros csőrével már mindenki előtt ismerős lehet! Pockokat, egereket, földigilisztákat, békákat, gyíkokat és cserebogarakat eszik.

Igen, ő a kéményekről ismert fehér gólya. A települések egyik kedvenc madara. Szeretik kelepelése miatt is, bár ma már akadnak olyanok is, kik a „piszkítása” miatt hadat üzennek neki. Pedig ez a karakteres madár csodákra képes.



Augusztus végén, amikor csapatokban összegyűlnek, megvárják a szótlan parancsot, a vezénylést, mely a magasba repíti őket, útnak indulnak Afrikába. Napfelkeltét követően, majd amikor a sugarak elég energiát juttatnak a Földre, ami felmelegíti a levegőt, útnak indulnak.

A meleg levegő felemelkedik, és ők ezzel a hatalmas szárnyakkal erre fekszenek rá. A termikek röpítik fel a magasba, majd siklórepülésben ereszkednek alacsonyabbra. Így haladnak Afrikába. A víz felett azonban nem keletkezik termik, így a mi gólyáink a Földközi–tengert kelet felől kerülik meg, majd így utaznak tovább.



Vannak azonban bevállalósabb madarak is, nem sok, csupán pár száz, mely a szicíliai szigetet kihasználva mégiscsak nekifut a tengernek és a 145 km-es szakaszt átrepülik, de ez nem jellemző. A klasszikus útvonalon több tízezres csapatok is képesek egyszerre vonulni. A végcéljuk azonban nem azonos. Vannak példányok, kik megelégednek Afrika középső részével, de akadnak olyanok is, kik egészen Dél-Afrikáig képesek elvándorolni. A hazaérésük általában a márciusra tehető. Egy-két madár néha megpróbál áttelelni. Tavaly a Hanságból érkezett hír, hogy havas tájon gólya sétál. Ha talál magának megfelelő mennyiségű táplálékot, esélye van túlélni a telet.




A gólyák állománya az utóbbi időben erősen megfogyott. Az 1930-as években számuk még 15 000-16 000 párra volt tehető, mára csupán 5 000 pár körül költ. De mégis szerencsésebb, mint az emberhez alkalmazkodni nem tudó fekete gólya, kiből csupán 200 pár élt.



Hála a komoly természetvédelmi munkának, számuk mára elérte a 300 körüli értéket.


Otthon már Mari néni várta a frissen gőzölgő kávéval, majd megkezdték hagyományos teendőiket, amiről mi már többet nem tudhatunk…

Szeptember végén járt már az idő, mikor újra Mari néni háza tájáról „tudósíthatok.” Tollasvár lakói pulóverben teszik a hétköznapi dolgaikat. Pénteken Mucus, Józsi bácsi unokája dzseszzel el az idősek felé, hogy meglátogassa őket. Fülében SP 3. lemeze, a Speciál „forog”. Így lép be a házba, majd üdvözölte nagyszüleit, kik épp az ebéd elkészítésén dolgoztak. Józsi bácsi oda lépett a Mucushoz, és kérdi. Mit hallgatsz jááányom? SP Ne add fel című számát, mosolyodik el a tini. Józsi bácsi odalép a fiókhoz, előveszi mp3 lejátszóját, majd kicseréli a lány fülhallgatóját, amin most már a Metallicától, a Fekete album hangjai csendülnek fel! Ugye, ez sem rossz! Majd rázni kezdi őszhajszálait az öreg. DE, gyere ki az udvarra, mutatok valamit!
A kapuhoz sétálnak, hol épp csilpcsalpfüzike (mely a kakukkhoz hasonlóan, ő is a saját nevét ismételgeti) csücsül a ház melletti fán.



Látod, szól az agg természetbarát. Ők most vonulnak. Hol van már sokat ígérő március, amikor ők érkeztek, és hipp-hopp, eljött az október is, amikor újra elindulnak Afrikába. De nekik nem kell kerozin, és mégis, akár Kenyáig is elrepülnek. Odafelé szépen, kényelmes tempóban teszi mindezt, hazafelé viszont nagyobb a sietsége. Ilyenkor egy nap akár 100 km-nél nagyobb területet is megtesz!A korán indulók már Szenegálban csipegetnek, a sereghajtók pedig csak novemberben érkeznek be a célba. Egyszerre tehát nem indul útnak a füzikék hada, pedig milyen látványos lenne, ha pl. a 600 000 madár, mely országunk területén él egy varázsütésre emelkedne a magasba. Akkor egy újabb teher hullna le a rovarvilág hátáról. Ők ugyanis szépen tizedelik őket! Ősz kivételével szinte csak állati eredetű táplálékot fogyasztanak. Csak a bodza beérésével néznek valami növényi eleség után. De hallottam már olyat is, hogy nem vállalta be a madár a veszélyes utat és itthon próbálta meg túlélni a telet. Ilyenkor mindenre ráfanyalodott, megette pl. a tyúkhúr apró magjait is.

Nagypapa, ez nem semmi, milyen jó lenne, ha mi is a haverokkal összeállnánk és kedvünkre lerepülnénk Afrikába. De mi az a szerény külsejű madár, ami ott a fa lombjainak árnyékában szerényen pihen? Az is egy világutazó?

Azannnnnya! Kiállt fel az öreg! Te meg itt vagy? Mosolyog teli pofával.
Fülemüle!



A te SP-d körbe futná a Földet Lolával kézen fogva, ha olyan zenei tehetsége lenne, mint neki! Ő Európa legváltozatosabb hangú énekes madara, ki még Zámbó Jimmyt is körbefütyülné. Ő a csalogány. Áprilisban érkezett és már júliusban csomagolt az első csapat. Egészen mostanáig, szeptember végéig húzzák a vonulást.

Az öreg madarak még indulás előtt teljes tollruhacserét hajtanak végre, és csak utána indulnak el. Olyan ez, mintha ti buliba mentek és otthon átöltöztök, mert a melegítő nem felel meg a többiek mustrájának. Igaz, ők nem a tojók miatt vedlenek, hanem mert csak kiváló tollakkal tudják lerepülni a távot. Ők is, mint oly sok madár a Száhel övezetben telelnek.


Várj papa, de az hol van?


A Száhel övezet Afrika azon területe, mely a Szahara sivatag déli részét fedi le. Maga az arab szó, száhel, magyarul sivatag szélét, szegélyét jelenti. Itt az élet az ember számára nem túl biztató. A csapadék mennyisége csekély, mindez aránytalanul oszlik el. A globális felmelegedés, és ennek következtében az éghajlatváltozás miatt változó körülmények még komorabb éveket jósolnak a terület használóinak. Már a múlt század idusán is volt komoly probléma ebből. 6 év alatt, egy tartósan száraz időszak alatt 250 000 ember halt meg és milliók menekültek el a területről.

Nem túl biztató a helyzet, meséli az öreg. De szólj be öreganyádnak, vegye elő a spektívet a konyhából! Ránézünk a tóra!
Siet a kisasszony, szedi a lábát, majd hamar kikerül a tokból a 3 lábú és az állványra kerül. Innét 60x-os nagyítással a közeli tó is karnyújtásnyira van. Belenéz hát az ifjú és egy rigó méretű énekesen akad meg a szeme. Papa mi ez, úgy néz ki, mint a Rippel testvérek! Artistaként kapaszkodik fel a nádra és ott ordít, mint az anya, ha nem rakok rendet a szobámba.
Na, csitít, az a Matula hasonmás. Az a tollas nem is ordít!



Ő különben is a nád egyik legkarakteresebb lakója, a nádirigó. Imádnivaló! Ő, akit látunk, valószínűleg egy fiatalabb példány lehet, ugyanis ilyenkor már az öreg madarak Afrika szavannáit „szántják”. Igaz, ő nem nagyon válogatós a terelőterületeket illetően. Libériától Etiópiáig bárhol találkozhatunk vele, de „mélységi felderítő” szerepre is jelölhetnék, mert akár Dél–Afrika északi részéig kirándul.



A nádirigó tehát nagy csavargó! De nem csak erről híres a madár. Ha ugyanis a határozókönyvekben a rigók között keresgélsz, soha nem találsz rá. Ő ugyanis nevével ellentétesen a poszáták családjába tartozik, akár csak a füzikék vagy a királykák. A kismadár azonban erőben is jól tartja magát. Legnagyobb átlagos elmozdulását 157 km/napban határozták meg!



Ez nem is olyan kevés, mi próbálnánk meg ezt pl., futva teljesíteni! A kismadár életkorban sincs elmaradva. Találtak majdnem 10 évvel korábban gyűrűzött nádirigót is! Ez pedig náluk már igazi matuzsálemnek számít!

Egyszer csak megszólal a Mucus mobil és Répa hívja haverját.
Nagypapa, haver szólt, megjött az új robogója, átugrok hozzá, megnézem! Jó volt veled és a madarakkal! Jövő héten újra jövök! Fülébe dugja újra a mini hangszórót, de SP dúdolása közben már a madarak is megférnek a fejében.

November elején sikerült újra Tollasvárba eljutni, ahol újra Mari néni és Józsi bácsi házáig jutunk. Túl az ebéd utáni szunyókálás végén néném fogja a mobiltelefonját és átcsörrent a Mohásznénak, készen vannak-e a hölgyek a szokásos szombat délutáni csevejre? Helló öreglányok! Viccelődik az örökifjú! Brad Pittem plakátja már kint lóg a falon, mert akkor átugrok? Az igenlő válasz hallatán csapódik az ajtó és Mari néni elefánt léptekkel dönget át a falun.
Alig, hogy pár lépést tesz, máris fekete nagy madarak seregére lesz figyelmes.

Amint az ősz derekához érünk, egyre több termetes madár jelenik meg városunk kapujában, településeink házai között. A tél közeledtével érkezik meg a fekete sereg.

Magyarországon kb. 25 000 pár vetési varjú költ, ami csupán töredéke a régmúlt időkhöz képest. Az elmúlt két-három évtized alatt 90%-os állománycsökkenést sikerült elérnie az embernek, így ahhoz, hogy gyönyörködhessünk a hatalmas csapatokban, meg kell várnunk október közepét. Innentől viszont hazai állománya akár tízszeresére is duzzadhat. Télen bárhol találkozhatunk a hazai fauna egyik legszebb képviselőivel.




Ma, azonban kevesen látják szépnek a varjúkat. Amikor mindent díszes csomagolásba kell bújtatnunk, hogy valaki végre elismeréssel beszéljen róla, ebben a korban nem igazán divat a varjúk csodálása. Hála civilizációnknak, a külcsínre lett kihegyezve a férfi szem is, és a többség a feltűnő öltözetű és figyelemfelkeltő tojók után kapdos. A híres sztárokat is sokan csodálják, csak a varjúk nem. Ők nem értenek ilyesfajta dolgokhoz, csupán a természet adta, minimum 50 000 000 éves szabályaik alapján élnek. A csókák pl., egy éves korukban eljegyzik párjukat, majd két évesen családot alapítanak, amit szinte minden csóka hűen őriz. Nem lépnek le egy jobb tojó láttán, nem akarnak hasonlítani az emberek egyre növekvő táborába.

A varjúk emellett szoros összhangban élnek a természettel. Nagy telepekben költenek, melyek otthont adnak a kék vércsének is. A két faj egymásra utaltságát jelzi, hogy mióta összeesett a vetési varjú állományunk, a kék vércsék száma is drasztikusan lecsökkent. Ők csupán 900-1 000 pár körül költenek hazánkban. A varjúk létszámát nemcsak a saját fajfenntartásuk érdekében kell növelni, hanem a kék vércsék is nagyban függnek tőlük!
Az emberek azonban nemcsak védik, hanem csodálják is. Konrad Lorenz figyelte meg a csókáknál, hogy kiáltásuk célra irányul. Mi, analfabéták csak károgásokat hallunk, de ők meg tudják különböztetni egymás között a hangokat. Így tudassák a másikkal, hogy indulni kéne vissza éjszakázni vagy startolni kell, mert jön egy róka. Érdekes, hogy ha nyugalmi helyzetben vannak, bevárják egymást. Amíg az utolsó csóka is táplálkozik, nem indulnak haza. Persze, ha egy predátort vesz észre valamelyikük, egy mozdulattal magával húzza a magasba a csapatot.

Az is érdekes, hogy a csoport tagjai ismerik egymást. Konrad megfigyelése szerint a kis csoportok tagjai tudják, ki kivel van, majd a többieket csak csoport szerint különböztetik meg. Mintha pl., egy ovis tudja, hogy ki van a tulipános csoportban, és azt, hogy rajtuk kívül még van négy csapat, amelyik mögöttük, előttük, mellettük csipeget.

Ezzel még az emberi viselkedés is hasonlóságot mutat, de, ami ebből a csoportos viszonyból következik, mi már nem tudunk lépést tartani vele. Ha ugyanis egyik fajtársuk bajba kerül, a többiek zaklatott hanghatások közepette repülnek segítséget nyújtani a csókáknak. Ebből mi már kinőttünk, de a csókák nem akarják követni viselkedésünket.

Jómagam ezt a dolmányos varjúk és a karvaly közötti csatározásoknál figyeltem meg többször. A varjúk elszántan űzték közös ellenségüket, lentről, a földről igazi látványosságot nyújtva a madármegfigyelőnek. Attól tartok, azért ők ezt annyira nem élvezték.

A csókák kasztokban élnek. Megvan, kinek, hol van a helye. De, ha egy tojó egy magasabb rendű hímmel lép frigyre, akkor urának, rangjának birtokosává válik. Ennek viszont a nem túl demokratikus társasjátéknak van egy különös előnye, ami nem más, mint a viszonylagos béke. A csókáknál ugyanis a vezér és a ranglétra alsó régiójában szereplő fajtárs között nincs konfliktus. Nem veszekednek. Azért persze náluk sincs kolbászból a kerítés, ők is összezörrennek néha. Ha pl., a főnök helyettes nagyobb babérokról ábrándozik, akkor a posztért komoly harc folyik. De a távol álló kasztok között az etológus, Konrad, konfliktust nem tapasztalt.


Mint láttuk, gyönyörű a csókák, varjúk élete. Ha meglátjuk ezeket a madarakat, érdemes csodálattal és ámulattal nézni őket, melytől az a csúnya, károgó madár képe végképp szertefoszlik. Mellesleg, ha meghallgatjuk a holló, vetési-, dolmányos varjú, csóka „énekét,” megkülönböztetőnek véljük majd. A csókának olyan gyermeteg, játékosabb, magasabb hangja van. A dolmányos varjú már károgósabb, de még kissé vékonyabb hangon. A vetési varjú már igazi klasszikus, mély kiabálással rendelkezik, de az igazi nagyágyú a holló! Ő olyan, mintha az arisztokrata körökből származna. Károgását megfűszerezi némi raccsolással, ezzel is jelezve előkelő voltát. A legszebb hang mégis csak az, mikor az ember reggel elindul a városban és hatalmas sereg varjúcsapat húz el a feje fölött, miközben a csókák gyermeki kiáltásait lehet kivenni belőlük.

A varjúk tollruhája kétségtelenül nem a legszínpompásabb. De, ha számba vesszük a fenti sorok tartalmát, valamint hozzá nézzük a madarak tökéletes felépítését, úgy gondolom, nem is olyan nehéz a varjúkat szép madárnak nézni. Holott, arról már szót ejthetünk, hogy aki ügyes, okos, intelligens, az nem biztos, hogy szép is. A szépség elsősorban vizuális jelekben mutatható ki, de én nem kis részlehajlással és elfogultsággal jelentem ki, hogy igenis a varjúkat lehet szépnek látni.


„lehet, hogy másnak látom,
lehet, hogy más,
lehet, hogy rosszul látom,
s van különb száz,
történjen bárhogy nekem,
így marad meg ő…” /Paksi Endre/

Az igazsághoz azért hozzá tartozik, miszerint a varjúk társas élete sok tekintetben példaértékű, sőt, megirigyelendő az ember számára.
Az egyik szerzetes írta ezeket a szavakat:
„Sok ember aggathatna magára fekete tollakat és erős hosszú csőrt,
mégsem érné el a varjúk szintjét.”

Mindettől függetlenül, nekünk, emberek többségének a holnapunk, holnaputánunk biztosított. A hűtőben ott a másnapi étel, a vonatokon, buszokon, autókon pár órán belül sok száz km-t hagyhatunk magunk mögött. Ha eltörik a kezünk, akkor van, ki begipszelje, és ha magas lázunk van, hát tudunk rá gyógyírt. A varjúfélékről ez nem mondható el. Az ember kényelme biztosított, de még fel kell nőniük a találmányaikhoz. Amikor azonban megérik társadalmunk arra, hogy gondolkodás nélkül ne dobjon el magától mindent, ami régi, hanem az eddig összegyűjtött erkölcsi értékekre alapozva, előnyeit anyaföldként tekintve, abból táplálkozva, nőve jut majd előre, akkor jön a mi időnk. Ha az évezredek során felhalmozott tudást alkalmazzuk majd, akkor nem fogunk irigyen tekinteni a varjúkra. Addig viszont azt hisszük, hogy az idő múlása kötelezően gyarapodáshoz, fejlődéshez vezet, miközben varjúink élik - reális törvények között - az ember számára nem ritkán példamutató, hagyományos életet.
Józsi bácsi kihasználva az alkalmat, szintén akcióba lendül. Elő a telefont és egy ujjal háromszor megpörgeti a feje körül, majd hirtelen, egy mozdulattal rátapint a lényegre és Pali bátyát veszi célkeresztbe. Szia, haver, elment a tojó, itt egy üveg bikavér, gyere, elszopogatjuk!

Fél óra múlva máris kopognak az ajtón. Palimadár lóg a kapuban, majd nyakláncát szeme elé veszi és szól barátjának.
Öcsém, ott egy barázdabillegető! Szerinted idén is áttelel? Tavaly érdekes volt karácsonykor találkozni vele.



De, ki hinné, hogy ők már augusztusban is a vonulással foglalatoskodnak, és még októberben is jelentős csapatok indulnak délre. Igaz, elég nagy területen telelnek. Van pár „lustábbja,” kik csupán a Földközi–tenger medencéjéig közlekednek, de kalandorosabb társaik a Száhel övezetet is szemügyre veszik, mint Pali, a borosüveget.

A kb. 200 000 madár honvágytól gyötrődő tagjai már februárban hazatérnek! Erre mondják azt, hogy a jég hátán is megél, mert ilyenkor még a víz szilárd halmazállapotban várja őket. Ők amúgy is szívesen fészkelnek vizes élőhelyeken, amiért az itt található rovarvilág nem jár örömtáncot. Őket ugyanis pusztítják alaposan, de pl. az aszatfélék rá se bagóznak a feléjük szálló, elegáns külsejű szárnyasokra.




Na, elég a szövegből Pali, gyere, vár ránk a DVD. Most hoztam! Gyöngyvirágtól lombullásig a címe!

Oké, megyek, csak még rápislantok arra a házi rozsdafarkúra ott a háztetőn. Őt már gyermekkoruk óta ismerték, hiszen gyakori lakója a településeknek. A vonulást illetőleg a későbbi csavargók közé tartozik. Októberben tetőzik kirándulási vágya, de novemberben is sokan indulnak útnak. A pókvadász most is a háztető csúcsán gyönyörködött a kilátásban.



A rigó félének azonban nem a Korda György féle párost példázzák. A szélhámos hím egyszerre akár több tojóra is feni a csőrét, amit az etetés és fiókanevelés időszakában meg is bán, mivel több felé kell hordania a hamit. Aki tavasz elején nagy legény, az a későbbi időszakban sem adja alább! Így késő ősszel azonban ez már nem számít. Csak a vonulás marad.

Végre bejutottak a házba és elkezdődött a móka. Előkerült az „anyatej,” na meg a DVD, amin elkezdődött a film. Egy pillanat alatt el is repült az idő, majd Mari néném hazatérésének veszélye is egyre tapinthatóbbá vált a légkörben. Pali felvette a surranóját és kint is termett az udvaron. Hoppá, figyeld mááán!

Ott a szőlő tolvaj! Az ám, bólogat József, de elmosolyodik és összenéz tesójával. Ők felvilágosult, tájékozott emberek, ismerik az érem mindkét oldalát. Holott riasszák a gyümölcseikről, elhessegetik a terméseikről, de tudják, ők is részei a természetnek és nem szidják, csak riasszák a seregélyt. Mondjon még valaki egy olyan tollast, kinek csicsergéséből 70 féle másik madár hangját lehet kimutatni? Melyik madár áll a cinegék után 6. helyen, a gyümölcsös gazda tavasztól őszig terjedő rovar pusztításában? Hát ő az!



Most nem célom újra felidézni a „seregély védőbeszéde” című írásomat (http://zoldfeju.5mp.eu), de tény, sok előnyös tulajdonságát nem hangoztatják! A madár már februárban hazatér és hangoztatja a sárgarigót is leutánzó hangját. Vonulásuk csúcsa októberre tehető. Messze nem küzdi el magát, Dél-Európával megalkuszik. Volt olyan madár, mely mindezt 23 alkalommal tudta megtenni, ami részükről egy fantasztikus szám.

Karácsonykor látogattam meg újra Józsi bácsiékat, kiknél már a lucfenyő díszesen állt a nagyszoba központi helyén. Józsi bácsi fehér ingben, fekete nadrágban és alkalmi cipőben flangált a házban, majd a kamra irányába indult. Hozott 5 hatalmas piros almát, valamint 2 kg szotyolát, szalonnát, „cinege gombócot” stb. Összerakta az elemózsiát, majd egy hatalmas tállal lopakodott ki az udvarra. Ott már a cinege csapat kíváncsi tekintetének össztüzébe került. Majd egy különös csontszínű Alvin és a Mókusokat hallgató punkos madárra talált, ki alig 2 méterre csücsült egy ág végén. De jó téged újra látni, mormolta magában az öreg.

De, ki is ez a csodaszép madár és honnan került ide? Józsi bácsi tudja, gyerekkorában is látta már őt. Amikor Juliskával együtt keresték a farkast a kerek erdő mélyén, akkor is találkozott vele. Igaz, tinédzser korában inkább a Mari néni elődjeként tekintett a lányra, és ezt kinyilvánítván egy hógolyócsatát rendezett, melynek a végén közös teázás és sok-sok búcsú puszi lett a vége. Ó azok a madarak, mosolyog magában a vén Casanova!

Ó, azok a csonttollúk. Ők is nagy utat tesznek meg, hogy nálunk teleljenek. Az északi tajgán ugyanis ilyenkor elfogy a hami, amitől a madarak jobbnak látják faképnél hagyni a komor tájat.



Ekkor érkeznek hozzánk, bizonyos években, hatalmas tömegben a madarak. Ezért nevezik őket inváziós madárnak, mert inváziószerűen tódulnak be Közép-Európába. Nálunk állati nyalánkságok hiányában, az ostorfa termését, fagyöngyöt, valamint madárberkenyét gurítják le a torkukon. Nem sietnek haza, olykor még májusban is találhatunk csonttollút.

A Don Huan azonban a Bözse néni emlékét sem feledi, kivel 20 évesen együtt mentek ki fáért az erdőbe. Erzsike egyszer csak meghallott egy nagy cserregést, melytől látszatra úgy megijedt, hogy Józsi bácsi nyakába ugrott, majd félelmében odabújt az ereje teljében lévő férfihez. Ettől az emléktől oly kedves számára az Európa legnagyobb rigófajának kerregése.

A 29 cm-es léprigót év közben csak kevés helyen figyelhetjük meg, pl. középhegységeinkben. Télen azonban hazai létszámuk a „laposabb” területeken is megnövekedik. A lombkoronától megfosztott tájon, ahol a fagyöngy él, távolból is kiszúrható, különleges képességek nélkül is megpillanthatjuk őt. Kisalföldön elsősorban télen láthatjuk őket. A madár a fagyönggyel teli helyek környékén tartózkodik, és adja jellegzetes biciklilánc leeséséhez hasonlítható hangját. Tavasszal azonban, amikor a hímek a tojók kedvében kívánnak járni, előveszik énektudásukat és a lehető legszebb strófák hagyják el a csőrüket. Jól tudta ezt Józsi bácsi is, de a kerregésnek azért jobban örült.


Akár csak a fenyőrigónak, kiket már a szomszéd fa tetején szúrt ki.



Holott kb. 50 pár fészket is rak nálunk, de télen nagy csapatokban érkezik meg. A 25 cm-es madár remekül alkalmazkodik a téli körülményekhez. A melegebb időszakban sáskákkal, bogarakkal, hangyákkal és egyéb állati eredetű táplálékkal tölti ki folyamatosan üresedő gyomrát, de amint ezekből hiány keletkezik, hát a bogyók kerülnek sorra.

Ó, mennyi szép madár, gondolja a nyugdíjas Rambo, miközben kipakolja kedvencei ajándékát az etetőre és visszabandukol a házba. Telik-múlik az idő, a feketeség legyűri a világosság uralmát és mindenhol apró fényforrások gyúlnak. Egyszer csak kopognak az ajtón! Megérkeztek Mucusék és szüleik. Egy kis beszélgetés után mindannyian a fa alatt kötnek ki, amit a színes papírok bontogatása követ. Mari néni egy eredeti nagyságú Brad Pitt poszterrel lett gazdagabb, aminek legalább annyira örült, mint a legújabb madárhatározónak. Józsi bácsi egy 10x42–es távcsőnek örülhetett, majd Mucus nyitotta ki csomagját, melyben a madárhangkalauz foglalt helyet.
Az ajándékozás után a közös vacsora következett, mely beszélgetésbe torkollott. Az asztalra került a frissen kapott képes könyv is, melynek lapozgatása során született ezernyi kérdés.

Mari néni, mi ez a madár? Citromsármány, vágja rá a nagymama. Ők nem utaznak el, egész évben kitartanak, igaz nem a ház mellett, hanem télen csavarognak, kalandoznak egyet. Szegénykéim sokáig nem élnek, hiszen jobb esetben megélik a 2-3 éves kort. A legidősebb öreglány sem élte meg a 7. életévét.



Ha viszont beraknánk őket egy kalitkába (amit TILOS) és megadjuk nekik, amit kérnek (étel, ital, biztonság stb.) dupla annyi ideig élnének! Mari néni is mindig ezért rágja Józsi bácsi fülit. Itt mosok, főzök, gürcölök, ez fog engem a sírba vinni!

Látod ezt a szép madarat? Persze, ő a vörösbegy!

Nem, kenderikének hívják. Kevesen ismerik ezt a pompás külsejű énekest, pedig állományát a szakemberek Európában kb. 20 000 000 párra becsülik és a hazai állománya is vélhetően meghaladja a 100 000 párt.



Mégis alig ismerjük, holott évente 365 napunk van rá, hogy észrevegyük őt. A madarászok azért, ha nem is túlzott mértékben, de figyelemmel kísérik őt. Eddig több mint 17 000 kenderikére került már gyűrű, autós nyelvre lefordítva a rendszámot. Ebből tudjuk, hogy a hazai állománya a környékről nem mozdul el. Ezt a rovarok sem bánják, hiszen az Update Norbi frissességét a növényi táplálékból nyeri. Aki sült oldalassal vagy pacal pörkölttel kínálná, nem vágódna be nála. Ha viszont ezüst tálcán vagy csak épp a földön apró gyom magvakat tálalnánk neki, a szívének csücskévé válnánk! Aki tehát a Kenderike barátságára vágyik, kikerülheti a hentest.
Az óra nagymutatója azonban már 22. alkalommal haladt át a 12-es mezőn, ami a hazatérés feladatát rótta Mucus családjának. Pedig még hány madarat nem érintettünk a közel 400-ból, mellyel hazánk élőhelyein találkozhatunk.
De még egyről így a végén beszéljünk! Kéri a suhanc. Ott az a rövid farkú „jópofa” madár, tudod az a….

Igen, a csuszka! A Madár- és Természetbarát Portál címermadara! Mondják kórusban a természetbarátok! Ő a csodamadár! Igazi kiforrott tulajdonságai vannak. A tollasnak esze ágában sincs vonulni. Életét viszonylag kis területen tölti le.



Tavasszal és nyáron elsősorban állati eredetű táplálékot fogyaszt, amint azonban ez megszűnik, áttér a magvak, bogyók „lelegelésére”. Az etetőt is szívesen látogatja és egyszerre akár két-három szotyolát is képes elszállítani. A csuszka azonban nem erről kapta hírnevét. Ő az egyetlen szárnyas, ki nem csak fejjel felfelé, hanem fordítva, lefelé is képes haladni a fán. Önmagában már ez is elég lenne a sztársághoz, de fifikája sem ismer határokat. Ha ugyanis az odúlakó madár nála egy lakhelyre talál, hát furfangos feje, nem hagyja cserben. A nála kisebb lakó kikergetéséhez nem kell tudomány, ezt a nélkül is elintézi. De, ha nála erősebb, testesebb ellenfélre talál, hát megvárja, míg kirepül az odúból, majd a bejáratot sárgalacsinokkal falazza be, pont addig, amíg csak ő fér be.

A nagyobb vetélytárs így kívül marad! Ezeken túl a kismadaraknál nem általános családi életet él. Ugyanis párjával az átlagostól eltérő módon nem egy szezonra „szerződik,” hanem több éven keresztül együtt marad. És mivel zárhatnánk szebben a karácsonyi madárbeszélgetést, mint ezzel a fajta életstílussal.

Mégsem zárhatjuk le teljesen 2010-ben íródó madárvonulásról szóló írást a fecskék megemlítése nélkül, mely az év madara és klasszikus vonuló faj. Jöjjön hát a bónusz, a közismert és mindenki által szeretett fecskék rövid ismertetője.



A füsti fecske a legismertebb madaraink egyike.



Klasszikus vonuló faj! Márciustól májusig terjedő időszakban szállja meg Európát, amit augusztustól októberig hagy el. Hazánk szeptember közepére füstifecskétlen lesz.


A nálunk napvilágot látó kisfecskék Közép–Afrikában, Kongóban keresnek telelő helyet. Egyre több hír érkezik az állományuk jelentős csökkenéséről, ennek legjelentősebb oka a mezőgazdaság átalakulása. A háztáji állattartás sok előnyös tulajdonságai között szerepelt a fecskék fészkelési helyének biztosítása. Ilyen helyeken 20 fészeknél is több fészekben költöttek a villás farkúak. Mára ezek felszámolásával jelentős állománycsökkenés következett be, mert a húsgyárak nem töltik ki ezt a szerepet. Ezen túl az éghajlatváltozás is egyre több életet követel. Aki ránéz tollas barátunkra, láthatja kicsi hegyes csőrét, mely kizárólag rovarok fogyasztására alkalmas. Ha viszont a vonulási idején egyre több lesz a heves zivatar, mely elmossa táplálékforrását, nem tud elég energiát felhalmozni az útra. Nagyon fontos tehát az augusztusi és a szeptemberi időjárás! Azonban az éghajlat Afrikában sem hagyja nyugton a kis szárnyast. Az egyre szárazabb klíma szintén kellemetlen körülményeket tálal fel nekik, ami szintén állományuk csökkenéséhez vezet.




Az írásom alatt igyekeztem kikerülni a panaszkodó pesszimista stílust. Így a végén azonban szembesülnünk kell az ember által félelmetes tempóban megváltoztatott Föld negatív hatásaival. De, Veletek együtt, ha megváltoztatni nem is tudjuk a világ folyamait, de érdemben mindenképpen segíthetünk kedvenceiknek! Itt mi, szigetközi természetbarátok nem fordíthatjuk meg, de apró praktikákkal megkönnyíthetjük barátaink életét!


Mennyi érdekességet gyűjtöttünk össze a vándorló madarak életéről, mely csupán egy cseppje az ornitológia által megfejtett érdekességek tengerének. Milliószor millió, mennyi meglepetést találunk még megszámlálhatatlannyi kiváló könyvekben, vagy épp az interneten. Biztatok mindenkit, akinek érdeklődési köre és ideje engedi, járjon utána tolllas barátaink további érdekességeinek is, hiszen lehet, hogy sokkal látványosabb mutatványokra is rátalál, és ezzel egy kellemes kikapcsolódást nyújthat számára.

Nagy Kornél



Elsősorban felhasznált irodalom:

Magyar madárvonulási atlasz - Kossuth természettár












Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!