10 ok, amiért a madarak szerethetők

A természet, ezen belül a madarak szerethetőségéről írni olyan egyszerű és könnyű dolog, mint éhes embereknek a kedvenc ételét kínálni. Vannak azonban olyan emberek is, kiknek az étvágyát fel kell kelteni, mert nem érzik igényét a flóránk és faunánk titkainak feltárására. Az ősembert vélhetően nem idegesítette, ha nem tudott kapcsolatba lépni a tőle 45 km-re lévő társával, de ma már, ha többségünknek elromlik a mobiltelefonja, loholunk a boltba egy használható darab után. Aki nem ismeri tollas barátaink értékeit, nem érzi annak kínzó hiányát, ha hosszabb-rövidebb ideig nem találkozik velük. Ha azonban a tudatában vagyunk ezeknek a fantasztikus lényeknek a képességeivel, folyamatosan érezzük utánuk való sóvárgásunkat, melyet csak a varázslatos élőhelyeken való séta oldhat fel. Jöjjenek tehát madaraink szerethetőségének okai, mellyel az őket imádók újabb bizonyságot találnak igazuknak, és ki tudja, talán a csőrösök világát csak kívülállóként szemlélőknek is megjön a kedvük az üvegfal másik oldalára állni.
1. Az első ok a lehető legkézenfekvőbb, mert, aki látott már tollruhába bújt szárnyaló lényt, megcáfolni sem tudja, miszerint a madarak szépek. Akár egy gyurgyalagot, jégmadarat veszünk szemügyre, sárgarigót vagy fehér gólyát pillantunk meg, alapvető, hogy szépnek látjuk őket.

A madarak azonban nem sminktől és kiszedett szemöldöktől ilyenek. Ők nem használnak plasztikai sebészt sem, csupán a természet adta díszükkel élnek, és ezzel csábítják el elsősorban egymást, majd másodlagosan az őket kukkoló madárbarátokat.
2. A második ok annyira könnyen nem emészthető, mint az első párja, de legalább annyira igaz, hogy szépnek látjuk őket. Egy nádirigót, egy nádi tücsökmadarat, egy szürke légykapót, egy fakuszt, vagy esetleg egy sordélyt kevesek neveznének be a Miss World szépségversenybe, pedig a természetben élő emberek legalább olyan szépnek látják őket, mint a búbos bankát.
A sordélytól ámulatba esni pedig nem is olyan nehéz, főleg, ha nem egy harsogó színek áruitól roskadozó shoppingolásos mércével állunk mellé. Ő pontosan ugyanolyan szép madárnak látható, mint a többi közkedvelt szárnyas.
3. Ki ne hangsúlyozná a madarak mesteri énektudását, melyektől olyan boldogak vagyunk.

Micsoda élmény egy tavasz végi napon hajnalban, vagy a másik napszakváltó időszakban végigsétálni kedvenc parkunk üde zöld fái alatt! Holott itt is megvannak a megasztárok, melyek kétségtelenül a rigók közül kerülnek ki (fülemüle, énekes rigó, vörösbegy), azért a kakukktól és a pacsirtától is joggal vagyunk elájulva! Sőt, a tengelic vagy épp a csilpcsalpfüzike mondanivalója sem hat vérnyomáscsökkentőként! A bíbic szavai pedig egészen a holdig juttatnak bennünket.
4. Kevésbé reklámozott érv tollas barátaink mellett, hogy rendelkeznek olyan tulajdonságokkal, melyeket már lassan száműztünk életünkből. Ezen viselkedési normákat lehet, hogy többek más előjellel értelmezik, de véleményem szerint az alábbi jellemzők pozitív színben tüntetik fel kedvenceinket. Madaraink döntő többségénél a párzást beindító „kioldó mechanizmust” nem oldja fel egy hóbortos átmulatott éjszaka, egy kocsikulcs, vagy pár fizetett ital. Itt a hímnek meg kell gebedni a tojóért és le kell hozni neki a csillagokat az égből. Ha ez nem történik meg, és pl. a fülemüle nem tud több száz különböző strófát énekelni, akkor a tojó nem adja meg magát. Ha viszont pl. a csókáknál, csuszkáknál, ludaknál, sasoknál az udvarlás sikerrel végződik, a párok együtt maradnak, és nem csábulnak el a csillogóbb tollú tojó láttán.

A mai társadalmi szabályok elég szellősek, de véleményem szerint ezek a tulajdonságok, melyek még intenzíven kimutathatók a szárnyasok életében, követendőek és megbecsülést érdemelnek.
5. Az ötödik érv kissé közhelyes, de nem szabad kihagyni a sorból. A madarak ugyanis elbűvölőek. Képzeljük el, amint egy vizes élőhelyen horgonyozunk le és a búbos vöcsök merészkedik elénk látótávolságon belülre, melynek hátán kis fiókái kuporognak.
Érzékeny szem alig marad szárazon. De, ha mosolyra vágysz, nézd meg a szárcsák csatáját, melynek végén a győztes madár a farka alatti fehér folt mutogatásával jelzi diadalát! Milliónyi hasonló sztori vár azokra, kik tollas barátaink nyomába erednek!
6. Ezt követően szintén kihagyhatatlan érv mellettük, hogy a madarak izgalmasak. Persze itt nem Rambora
és hasonlóra kell gondolni, hanem elsősorban arra, hogy ellentétben otthon, a tévé képernyője előtt megcsodált természetfilmekkel, nem tudod, mi fog következni a következő percben. Ha látod pl., egy madár sziluettjét, nem tudod, hogy eljövendő mozdulatai által nevén tudod-e szólítani vagy meghatározatlanul ered tovább. Van, mikor csak az egyik felét látod, és szinte könyörögsz neki, mutassa meg faját meghatározó egyéb bélyegeit is, de erre vagy igenlő választ kapsz, vagy nem.
7. Szerethetők azért is, mert mi önerőből, soha, de soha nem leszünk annyira gyorsak, mint a madarak. Mi több, nincs a Földön még egy olyan állat, mely képes lenne olyan sebességre, mint pl. a vándorsólyom produkál.

Akár 320 km/h sebességre is képes zuhanás végén, még fel tudja húzni a magassági kormányt és pár pillanat múlva a fán csücsülve nézeget tovább. Ha az emberiség egy része azért is tud rajongani, mert a Forma 1-es pilóták egy sebesen mozgó tárgyat tudnak irányítani, akkor tollas barátaink, kik ezt megtetőzve önerőből teszik mindezt, emiatt ők is megérdemlik a szeretetet.
8. Többünk szájtátva csodálja, miként tudnak a hegymászók (pl. Klein Dávid) profi eszközökkel és kifejlesztett technikákkal a világ legmagasabb csúcsaira felkapaszkodni.

Madaraink egy része pl., az indiai lúd is képes ilyen teljesítményekre, sőt, ők ennél tovább mennek. Kötelek, létrák nélkül az oxigénhiányos környezetben is képesek a levegőben maradni és túlszárnyalni a Himalája által előttük ágaskodó akadályokat.
9. Aki evett már ropogósra sült csirkecombot vagy tejfölös paprikás csirkét feleségem módra, azok többségének sem kell külön magyarázni a szeretet okát.

Ó, azok a panírozott falatok… Ez is hozzá tartozik a madarak megkedveléséhez…
10. Az utolsó ok egyszerűen magától érthető. Az éhes ember szeret enni, a szomjas ember szeret inni, a fáradt ember szeret pihenni. Azonban a fizikai igényeinken túl léteznek érzelmi oldalunknak is igényei, és ezek között megkérdőjelezhetetlenül előkelő helyen szerepel a szeretés igénye is. Mi nemesebb dolog lenne a világon, mint valakit szeretni!

Az embertársainkon túl (remetéknek–helyett) egy remek lehetőség tollas barátaink utáni lelkesedésünk is, melyek a fenti kilenc pontban felsoroltak alapján rá is szolgálnak a szeretetre.
Nagy Kornél
|